Küldöttgyűlést tartott az EMI
Gyergyószentmiklóson október 24. és 25. között
Gyergyószentmiklóson tartotta meg éves tisztújító küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezete október 24. és 25. között. A szavazás eredményeként Sorbán Attila Örs az elnöki, Szűcs Péter az alelnöki, továbbá Kis Gyopár a titkári feladatokat látja el az elkövetkező egy évben.
A tisztújító küldöttgyűlés kezdetén az országos elnökség beszámolt az elmúlt egy évről, majd az egyesület tevékenységét, hiányosságait és sikereit elemezték ki. Az ezt követő tisztújításon a küldöttek újraválasztották Sorbán Attila Örsöt országos elnöknek és Szűcs Pétert országos alelnöknek, míg Kis Gyopár Farkas Zsuzsa korábbi titkárt váltja tisztségében.
A régi-új elnökség bemutatta a következő évre vonatkozó program tervezetét, amely három fő pillérre épül: az elmúlt években megerősített alapokon bővíteni és építeni a szervezetet, a kommunikációs eszközök hatékonyabb felhasználását szorgalmazni, illetve olyan rendezvényeket, akciókat megvalósítani, amelyek az erdélyi magyarság nemzetpolitikai céljait erősítve, új utakat keresnek. ,,Új mentalitást kell bevezetnünk tevékenységeinkkel, mivel nem engedhetjük meg, hogy még több erdélyi magyar fiatal hitét veszítse a nemzeti ügyben. A meggondolatlan, tartalom nélküli, minőségtelen megmozdulások miatt nem engedhetjük meg, hogy közös céljaink és álmaink csak üres kampányszólamok maradjanak” – jelentette ki Sorbán Attila Örs.
A küldöttgyűlés során a 11. EMI-tábor lebonyolítását is kielemezték, a levont tanulságok alapján pedig elkezdődött a 2016. augusztus 10–14. között megrendezésre kerülő 12. EMI-tábor szervezése.
2015. október 26., Gyergyószentmiklós
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóközleménye
www.magyarifjak.org