Mit nekik törvény!

Hosszú hónapok és ismételt kérések után végre kézhez kaptam a jogerős ítéletet ami abban a perben született, amit a hírhedt Tanasă méltányos, európai, stb. egyesülete indított városunk polgármestere ellen, mert az nem volt hajlandó a felszólítására levenni a városházáról a város és Székelyföld zászlaját. Amint arról a sajtó korábban beszámolt – https://szekelyhon.ro/aktualis/zaszlopert-veszitett-dan-tanas-ellen-gyergyoszentmiklos –, alapfokon még csak a székely zászló eltávolításáról döntött a megyei törvényszék, ez ellen mindhárom fél fellebbezett, s azok közül – láss csodát! – az ADEC fellebbezését tartotta megalapozottnak a táblabíróság, így a jogerős döntés értelmében a városháza homlokzatán csak az ország és az Európa Tanács zászlaja maradhat. A 12 oldalas ítélet első hat oldala összefoglalja az előzményeket és a felek kéréseit, a hetedik oldaltól kezdődik a lényeg, vagyis ez:

dec-413-932-96-2016

Románul tudóknak igen tanulságos olvasmány az egész, feltéve, ha ismerik valamennyire a hazai jogrendet illetve törvényeket. Mivel az ilyenek vannak kevesebben, illetve hogy ne maradjanak ki az élvezetekből a románul nem tudók sem, pár jellemző részletet lefordítottam, s alább azokhoz némi magyarázatot fûzök.

Kezdjük azzal, hogy a perrendtartási törvény értelmében, ha a felperes jogi személy, akkor a keresethez mellékelni kell egy igazolást arra nézve, hogy az azt aláíró jogosult aláírni. Ez egy friss és hitelesített igazolás kell legyen attól a bíróságtól, ahol azt a jogi személyt bejegyezték, s arra szolgál, hogy a keresetet megkapó bíróság legyen biztos abban, hogy az illető jogi személy létezik, s hogy aktuálisan az a vezetője, aki a keresetet aláírta. Ez egy logikus feltétel, hisz egy nevet kitalálni és egy pecsétet elkészíteni nem áll ki nagyból a mai világban, tehát igen könnyű kitalált cég vagy egyesület nevében pereket indítani, feleslegesen dolgoztatva a bíróságokat. A mi derék Tanasă mesterünk ilyen igazolást egyetlen keresetéhez sem mellékelt, így ehhez sem, s ezt nyilván szóvá tette a polgármester is meg én is, mert a törvény értelmében ez kötelező formai követelmény, hiányában a keresetet annak érdemi megvizsgálása nélkül kell elutasítsa a bíróság. Magától, hivatalból. Hogy ezt egy esetben sem tették meg a bírók (jaj, bocsánat, van egy kivétel, pont a legutóbbi, Székelyudvarhely esetében) az már magában gáz, de amit ez a három bíró művel, az már csúcs. Ott olvasható az ítélet 7. (a fenti részlet 1.) oldalán: szerintük elégséges, hogy Tanasă letette az egyesület statútumának a másolatát. S még az sem zavarja őket, hogy abban az áll, hogy alapításkor, vagyis 2014-ben Tanasă lett az elnök, tehát az már egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán létezik még az egyesület, vagy, hogy még mindig ugyanaz az elnöke. Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy a törvény világosan fogalmaz, egy hitelesített igazolást kell letenni, a statútum tehát semmiképp nem elfogadható. Legalábbis ez áll benne most. Persze megeshet, hogy a centenárium tiszteletére a parlament majd módosítja a törvényt, s beleírják, hogy kivéve ha a felperes Tanasă és a per tárgya a székelyek szívatása.

Másik kizáró jellegű feltétel az, hogy csak az fordulhat bírósághoz, akit személyesen ért jogsérelem vagy kár. Lehet hivatkozni a közérdekre is, de azt csak másodlagosan, ha az közvetlen kapcsolódik a személyes sérelemhez. S akkor mit olvasunk a 9. (3.) oldalon: hát azt, hogy a felperes a keresetében a közérdekre hivatkozik. Csak arra. Mert nincs semmi személyes érintettsége, mi is lenne. A keresetet ilyen esetben is hivatalból kellene elutasítsa a bíróság, a panasz érdemi megvizsgálása nélkül. Nem tették, habár kértük, majd kértük másodfokon is, az eredmény pedig ez: a bírók megállapítják, hogy a felperes a közérdek megvédése érdekében cselekszik, márpedig erre neki joga van, mert ez szerepel a statútumában. Márpedig egy jó romániai bíró számára evidencia, hogy az ADEC statútuma az nagyobb erővel bír, mint a parlament által elfogadott törvény.

A következő gyöngyszem a 10. (4.) oldal alján található. Ennek előzménye az, hogy Székelyföld zászlajának kitűzése kapcsán a polgármester jelezte, hogy regionális zászlókra vonatkozó törvény nem létezik, s minden ilyen esetben irányadó a helyi közigazgatásról szóló törvény azon előírása, miszerint a helyi autonómia azt jelenti, hogy a helyi hatóságok szabadon dönthetnek minden olyan kérdésben, amit egy törvény nem ad más hatóság hatáskörébe. Ezen előírás alapján teljes mértékben jogszerű kitűzni a városházára Székelyföld zászlaját. Erre jön a három bíró Marosvásárhelyről, s azt állítják, hogy a dolog pont fordítva van, a polgármester csak olyasmit tehet meg, amire őt valamilyen törvény tételesen felhatalmazza. Ezt ők jogelvnek nevezik, de valahogy elfelejtik megjelölni azt, hogy hol található ez leírva. Megeshet, hogy ennek a mulasztásnak az a prózai oka, hogy ilyen szabály nem létezik? Tekintettel az általam említett törvényes előírásra, minden kockázat nélkül lehet nagy összegben fogadni, hogy ez pont így van.

De még hátra van a bírói teljesítmény csúcsa, Csimborasszója, non plusz ultrája, ami a 11. (5.) oldalon van részletesen kifejtve. Lényege röviden az, hogy a város zászlajának a 2010-es elfogadása nem volt törvényes, mert a képviselőtestület nem tartotta tiszteletben a 2015-ben kiadott 141-es törvényben leírt eljárás! Mit lehet erre mondani? Szégyellheti magukat azok a helyi képviselők, akik még bár arra sem voltak képesek, hogy 5 évet előre lássanak az időben. Mert az valóban vérlázító, hogy 2010-ben nem tartottak be egy olyan szabályt, amiről minden valamire való jövőbelátó tudhatta, hogy a parlament mindössze öt évre rá, 2015-ben törvényben fogja rögzíteni. Persze a vétek egy része a mienk, a város lakóié, akik ilyen gyenge alakokra adtuk annak idején a szavazatunkat, rajta hát, homokot a fejekre!

Komolyra fordítva: magára valamit adó, négy osztályt bukdácsolva elvégző utcaseprő számára is evidencia, hogy minden törvény csak az elfogadása pillanatától alkalmazandó, a visszamenőleges hatás az fizikai nonszensz. S akkor jön három bíró, akik képesek egy ilyet leírni, s ennek alapján ítélkezni, megfosztani egy várost attól a jogától, hogy a zászlaja ki legyen tűzve a városházára. Ez a pofátlanság (elnézést, de ez a helyes kifejezés) olyan szintje, amit nehéz lehet überelni.

Habár inkább ne kiabáljam el, vannak még folyamatban ADEC perek…

Árus Zsolt