Le a madarakkal is!
Azt hittem, nem jól látom, hogy egy hosszú tél után is zavarhat egyeseket a madarak csivitelése. A kakasok kukorékolásának felette káros voltáról már hallottam panaszkodni délig-alvót. Hallottam olyant is, hogy micsoda madárzaj van.
E kijelentést meg nem gondolt elszólásnak vettem, ám most olvasom, hogy valóban lehet a madárka zajos is, ezért egyenesen tanyájuk, a fák kivágását kérik, zavartalan kényelmüket féltő gyergyószentmiklósiak. Levegőt tisztító, porfogó, árnyéktartó zöld koronájuk susogásával is megnyugtató, a felépítésük óta soha le nem meszet, ki nem javított, kopott – mióta gazdára leltek, még jobban elhanyagolt külsejű – tömbházakat eltakaró fák halálát, amelyeken, s ez valóban felháborító, haszontalan madarak csivitelnek, csacsognak, „zajonganak”.
E fülre káros tényező megelőzése, kiiktatása, akár politikai program része is lehetne, hiszen egy ilyen programpontot is beiktató alakulatnak Gyergyószentmiklóson lenne híve!
A madárzaj, mint káros, felháborító és felszámolandó jelenség valóban az emberi butaság és ostobaság nagykönyvébe kívánkozik. Tudjuk, tudjuk, nyugati országok némelyikében a kutyákat is némának kell nevelni. (A kutyánk „gumiját” pedig összeszedni az utcán, játszóterekre pedig kuss! a kutyussal. Nálunk ez sem dívik. A macskák párkereső nyavalygása ott ivartalanítással akadályozandó meg. Ez a nagy egymásra költözések okán érthető is. Csakhogy a módszer a dorombolók társadalmában hatástalan maradt, mert azok épp úgy bernyákolnak, amikor eljön annak az ideje, mint akkor, amikor még mindenük megvolt).
Ki a fákkal, ki a fészkekkel, ki a madárkákkal, ki e bosszantó zajok előidézőivel! A tavasz madárdal nélkül is megérkezik, s ne mind e csiricsáré semmirekellőktől várjuk az üzenetet!
Tartok tőle, hogy a fáktól irtózók eszébe se jut a valóban veszélyessé vált, esetleg a lakást fénytől megszabadító lombok eltüntetése mellett arra gondolni, hogy alacsonyabb növésű fákkal, díszcserjékkel, bokrokkal pótolják a természetes oxigéngyárak hiányát. Igaz, madarak azokra is szállnának, sőt, még énekelnének, hogy a csivitelésről ne beszéljünk. Már látom a madárzaj-ellenes liga tagjait, ahogy tájbarát madárijesztők kitalálására kiírandó pályázat ötletén törik a kobakjukat. De addig egy számomra nagyon kedves verset küldök számukra – szívből:
Szabó Lőrinc:
Hajnali rigók
Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért új fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vigadozásban a kerti rigók.
Hajnali négykor e szárnyas égi
korhelyek dala vert ma fel.
Micsoda hangok csetepatéi!
Füttyök, sípok, ezer meg ezer!
Bosszantott ez a csibészlárma,
de a szívem nemsokára
együtt dalolt, egy nótára
vert veletek, buta sárgarigók.
S mintha én volnék a hajnal,
mintha én volnék a kert,
úgy megteltem e friss zsivajjal,
úgy telezengett az irigyelt
állati jókedv bölcsessége,
hogy valami könnyű égbe,
földöntúli békességbe
vittek, emeltek a földi rigók.
Hajnali négytől harsogott a
korhelynóta az ablak alatt;
úgy zengett ez a dal, hogy azóta
nélküle is csupa fütty a nap;
csupa fütty, pedig elhallgattak
s reggelre emlék maradt csak,
hogy milyen éktelenül mulattak
a hajnali kertben a sárgarigók.
