Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét

Minőségi sporthoz minőségi infrastruktúra kell

    Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét pénteken Csíkkarcfalván.
    Az akadémia tájékoztatása szerint az épülő létesítmény elsődleges feladata az lesz, hogy megteremtse a szükséges logisztikai és humánerőforrás feltételeket a jégkorong-utánpótlásban sportoló gyerekek és az ebben dolgozó szakemberek számára.
    A beruházások egyik fontos pillére a csíkkarcfalvi akadémiai központhoz tartozó sportmetodikai- és orvosi szárny megvalósítása, ennek építését el is kezdték.
    “Minőségi sporthoz minőségi infrastruktúra kell. A most létesülő metodikai- és orvosi központ nélkülözhetetlen az élsporthoz” – hangsúlyozta Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozása kezdetben lehetetlennek tűnt, ennek ellenére már működik a csíkszeredai mobil műjégpálya, épül a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi, a csíkkarcfalvi központnak pedig letették az alapkövét.
    A Székelyföldi Jégkorong Akadémia Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének kezdeményezésére indult el. Az ünnepségen a politikus köszönetet mondott azon személyeknek és intézményeknek, kiemelve Magyarország kormányát, akik hozzájárultak az intézmény létrehozásához.

szja_kelemen
    Az ünnepségen az utódoknak is üzentek a résztvevők, akik az időkapszulában korongot, mezt, videófelvételt és egy levelet is elhelyeztek.
    Az esemény utáni sajtótájékoztatón elhangzott, a jégpálya-beruházások nemcsak a jégkorongnak szólnak, hanem a többi jeges sportágnak is, ezért együttműködést indítottak el a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a Magyar Korcsolya Szövetség között, hogy a többi sportág köré is hasonló rendszert építsenek ki.

MTI
Fotók: facebook.com/TanczosBarna

Kérem ossza meg ismerőseivel: