Ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért!

Az RMDSZ közzétette az erdélyi magyarság 12 követelésének listáját

    A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-ére a honlapján tette közzé az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális követelésének listáját. A szövetség már a 2017-es kívánságlista fejlécébe beleírta, amit a legfontosabbnak tart: legyen béke, szabadság és egyetértés!
    A kiáltványban azt írják, az erdélyi magyarság új alkotmányt kíván, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. Ugyanakkor jogállamot is kíván: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását. A harmadik pont egy etnikumközi szerződés szükségességéről szól, amely tartósan biztosítja a békés román-magyar együttélést. A negyedik pontban azt kéri, hogy az alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, több kultúrájú ország.
    Az RMDSZ által megfogalmazott aktuális erdélyi magyar követeléslista ötödik pontja a személyi és közösségi jogok intézményének széleskörű biztosítását kéri, a hatodik pedig arra vonatkozik, hogy legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben, és a magyarok szabadon használhassák közösségi szimbólumaikat, jelképeiket.
    A szövetség ugyanakkor több tiszteletet kér a helyi közösségeknek, nagyobb hatásköröket az önkormányzatoknak. A nyolcadik pontban a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését kéri. A kilencedik a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítására vonatkozik minden magyar gyermek számára a bölcsődétől az egyetemig.
    A kiáltvány tizedik pontja az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti pályák korszerűsítését kéri. A 11. pont jóléti államot, és tisztes megélhetést kér minden korosztálynak. A 12. pont rögzíti azt a követelést, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában.
    Amint a követeléslista végén a szövetség közölte: “A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről-évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen. Ezekhez kell alkalmazkodnunk”.
    Amint a követeléslistát közzétevő Főtér.ro portál felhívta rá a figyelmet: az RMDSZ nem sorolta az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális törekvése közé az autonómia elérését. Erre a célra csak utal néhány pontban a kiáltvány.

Gazda Árpád/MTI
(Forrás: http://12pont.rmdsz.ro/)

Kérem ossza meg ismerőseivel: