Marad a rendkívül hideg idő a következő napokban
-22 fokos hidegre is számítani kell
A következő napokban is megmarad a fagyos idő, március elsején és másodikán mínusz 22 fokra hűlhet le a levegő – közölte Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója a belügyminisztérium által összehívott téli készenléti bizottság hétfői ülésén.
A meteorológus tájékoztatása szerint kedden reggel Erdély keleti medencéiben és Moldvában -20 fokos hidegre is számítani kell, az ország többi régiójában is -18 és -8 közötti hőmérsékleti értékeket fognak mérni hajnalban.
Szerdán -21 fok és -11 fok között lesz országszerte a hajnali hőmérséklet.
Csütörtökön és pénteken, azaz március első napjaiban akár -22 fokot is mutathat egyes régiókban a hőmérő, Bukarestben is -18 fokra kell számítani.
Hétfőn 23 óráig narancssárga jelzésű, fagyos időre és hóviharra vonatkozó figyelmeztetés van érvényben Mehedinţi, Olt, Dolj és Teleorman megyében.
Buzău, Brăila, Ialomiţa, Călăraşi, Constanţa és Tulcea megyében továbbra is óránként 60-65, helyenként 70 kilométeres sebességgel fúj a szél.
Március 8-áig a megszokottnál hidegebb időjárásra számíthatunk, főként reggel és az éjszakai órákban, ugyanakkor jelentősen megnövekszik a csapadék kialakulásának valószínűsége is, derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) február 26-a és március 11-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Erdélyben február utolsó és március első napjaiban rendkívül hideg, fagyos lesz az időjárás reggel és éjszakánként. A nappali átlaghőmérsékletek mínusz 9 és mínusz 7 Celsius-fok körül alakulnak, a legalacsonyabb hőmérsékletek -13 és -16 fok között lehetnek. Március 7-én és 8-án felmelegedés következik, amikor 10 Celsius-fokos csúcshőmérsékletek lesznek. Az előrejelzett időszak vége felé átlagosan 8 fok körül alakul a levegő hőmérséklete. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek is emelkednek majd, március 2-án mínusz 16 fokra lehet számítani, március 11-ére átlagosan mínusz 1 vagy 0 fokra emelkedik a levegő legalacsonyabb hőmérséklete éjjelenként. Az előrejelzések szerint csapadékra február 26-án és 27-én, majd március 2-a és 11-e között kell számítani.
A Bánságban és a Körösök vidékén is a megszokottnál hidegebb időjárásra kell számítani. Február végén az éjszakai minimális hőmérsékletek -14 fokig csökkennek, az átlaghőmérséklet mínusz 5 Celsius-fok körül alakul. Március 7-én már 12 fokra is felmelegedik helyenként a levegő hőmérséklete, az átlagos nappali hőmérsékletek azonban 10 fok körül lesznek. Csapadékra március első napjaiban kell számítani.
Máramarosban február 26-a és március elseje között a nappali átlaghőmérséklet -7 fok körül alakul, majd fokozatosan emelkedik, így március 7-e és 8-a körül 9-10 fokra lehet számítani nappal. A térségben március 2-a után lehet csapadékosabb időjárásra számítani.
Forrás: www.agerpres.ro