Március tizedikén, 16 órakor gyűljünk össze a marosvásárhelyi Postaréten!
Székelyföld önrendelkezéséről nem mondunk le!
Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben a Székely Nemzeti Tanács száz éves évfordulójáról is megemlékezünk. Paál Árpádnak, a Székely Köztársaságra vonatkozó tervével, egyben száz éves lesz a székely önrendelkezési mozgalom.
Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben öt évtizedes távolságból emlékezünk a jogfosztóan megszüntetett Magyar Autonóm Tartományra, szembenézve azzal, hogy Románia kormánya és parlamentje fent akarja tartani, az egész Európa által méltán gyűlölt Nicolae Ceaușescu diktatúrájának ezt az örökségét.
Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben harmadszor van Románia parlamentje előtt Székelyföld Autonómia Statútuma. Az a törvénytervezet, ami hitelesen és jogszerűen jeleníti meg a székelység autonómia igényét, összhangban a 2008-ban megtartott népszavazás eredményeivel, összhangban a 63 székely önkormányzat által elfogadott határozatokkal.
Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben Románia miniszterelnöke akasztással fenyegetett meg bennünket a székely zászló kitűzéséért, és nem akadt Európában olyan emberjogi szervezet, amely a példátlan kijelentés miatt tiltakozott volna.
Március tizedikén, 16 órakor gyűljünk össze a marosvásárhelyi Postaréten, és onnan vonuljunk a hagyománynak megfelelően a város főterére, a kormányhivatal elé. A nagy kihívás az idei évnek, lesz-e elegendő erő, hogy felhívjuk a román közvélemény és a nagyvilág figyelmét, hogy nem sikerült bennünket megfélemlíteni? Legyünk erősek, bátrak és következetesek, és üzenjük meg az egész világnak: alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de rendíthetetlen kitartással igényeljük a székelyek szabadságát: Székelyföld államon belüli önrendelkezését.
Kérjük Székelyföld lakóit, hogy emlékezzenek meg ismét a Székely Szabadság Napjáról, aki pedig teheti, jöjjön Marosvásárhelyre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsuk ki közösségünk autonómiaigényét. Kérjük a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. Szervezőkként gondoskodunk arról, hogy autóbuszok induljanak Barótról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről Kovásznáról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, Szovátáról és bármilyen olyan helyszínről, ahol erre igény van.
Kérjük a nagyvilágban élő magyarok szervezeteit, hogy 2018. március 10-én vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal. Fontos, hogy minél többen legyünk, hogy megértessük mindenkivel, sem fenyegetés, sem a jogsértő intézkedések változatlan fenntartása nem félemlít meg bennünket, a mi küzdelmünknek változatlanul a székely szabadság a tétje.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke