MÁRIA FŐHADNAGY – a Gyergyói-medencében

Március 20. és 22. között a Csíki Játékszín a Gyergyói-medencében játssza a Mária főhadnagy című operettet, Huszka Jenő, zeneszerző, és Szilágyi László, szövegíró közös művét.

Március 20-án, pénteken 19 órától a gyergyóditrói Művelődési Házban kerül sor az előadásra, amire érvényes a Körősi Csoma Sándor bérlet.

Március 21-én, szombaton 19 órától a gyergyócsomafalvi közönség láthatja az előadást, amire érvényes a Borsos Miklós bérlet.

Március 22-én, vasárnap 19 órától Gyergyóremetén a Cseres Tibor bérleteseknek játssza a csíki társulat az operettet.

Mindhárom helyszínen a fennmaradó helyekre jegyek is válthatók előadás előtt egy órával. Jegyek ára felnőtteknek 20 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 12 lejbe kerül

MariaFohadnagy_kisujsag_cover

A Mária főhadnagy címszereplője, Lebstück Mária valós személy volt. Az 1948–49-es forradalom és szabadságharc idején Lebstück Károly néven több csatában harcolt és számos hőstette elismeréseként végül főhadnagyi rangot kapott. Szilágyi László és Huszka Jenő alkotói fantáziája operetthőssé tette Máriát, aki kényszerházasság elől menekül Bécsből és nemzetőr egyenruhát ölt, hogy Magyarországra juthasson. Mária férfiként is helytáll, de a női ruhát is újra felöltené, hiszen a Pesten kitört forradalom hírének hevében szenvedélyes csókot váltottak Jancsó hadnaggyal, aki azóta felettese és Mária inkognitójáról mit se tud.

Kérem ossza meg ismerőseivel: