Marosvásárhelyiek IV. Világtalálkozója

Részletes program

A Schola Particula 1557-Bolyai 2000 és a Marosvásárhelyért Egyesület idén negyedik alkalommal szervezi meg a Forgatag részeként a Marosvásárhelyiek Világtalálkozóját. Amint lenni szokott, az eseményre augusztus utolsó szombatján, azaz ezévben 27-én kerül sor. Alább részletes programunkat olvashatják.

Mi a vásárhelyi?

A Világtalálkozó délelőtti, 10 órakor kezdődő programján Marosvásárhely központjába varázsolunk piknik-hangulatot, így a Művészeti Gimnázium (Forradalom utca 9. szám) udvarán a piknikezés elmaradhatatlan kellékeivel és falatjaival várjuk az érdeklődőket. Szórakozásból sem lesz hiány, hiszen helyi színművészek táncos-zenés-komédiás produkcióval mulattatják, valamint művészetis tálentumok bűvölik el a jelenlévőket. 

Míg a tavalyi világtalálkozón a régi tárgyak vetélkedője zajlott, az idén Mi a vásárhelyi? című interaktív vetélkedő képezi a piknikhangulat kulcseseményét. Ide olyan fellépőket várunk, akik tipikus vásárhelyi személyiségeket, jellegzetes és csakis a vásárhelyiekre jellemző tevékenységeket jelenítenek meg. Bárki jelentkezhet, korhatár nélkül, aki jó színészi képességekkel rendelkezik, és hitelesen tudja megjeleníteni régi nagyjainkat: például Bolyait, Telekit, Bernádyt, akár a ritzi mulatozókat, a Súrlott Grádics, vagy a cementlapok hírességeit. A vetélkedőn résztvevőknek jelmezben kell megjelenniük, és maximum 5 perces bemutatkozót kell tartaniuk, versben, prózában, énekben, mozgásban, attól függően, hogy az adott személyiségre mi jellemző, törekedve annak minél hitelesebb bemutatásra. A verseny programjának kialakítása miatt, a fellépők telefonos bejelentkezéssel jelezzék részvételi szándékukat augusztus 26-ig a 0745-535726-os telefonszámon. Az esemény házigazdája: B. Fülöp Erzsébet színművész.

Gálaműsor

A Világtalálkozó fénypontja idén is a Kultúrpalota Nagytermében, délután megrendezett gálaműsor, ahol színvonalas, műfajokban gazdag előadást láthat a nagyérdemű. Tiszteletbeli meghívottunk Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A 17 órától kezdődő programban az András Lóránt Társulat kortárs táncprodukcióval lép színpadra, Kilyén Ilka színművész szavalattal kedveskedik a nézőknek. Kecskemét testvérvárosunk meglepetés táncos-verses előadását követően a Domahidi testvérek dalokkal bűvölik el a közönséget, valamint Bálint Örs és Gaál Attila Csaba humoros jelenettel mulattatja a nagyérdeműt. A hagyományos a modernnel vers formájában találkozik: az itthon maradás és a távollét életérzéseit, a vásárhelyiséget egykor és most Csíki Hajnal színművész és Vajda Boróka diák állítja szembe egymással. A gála záróakkordjaként Nemes Tibor, a Művészeti Gimnázium diákja lép színpadra. A produkciót Máthé Péter kíséri zongorán. A műsorvezetők: Nagy István és Fodor Piroska színművészek.

A belépés díjtalan.

a Marosvásárhelyért Egyesület csapata nevében
Kirsch Attila programfelelős

Kérem ossza meg ismerőseivel: