Márton Áron Film-Misszió-Közösség

„Márton Áron püspök a XX. századi Erdély legmarkánsabb egyénisége.” (Benkő Samu történész)

Áron püspök a legkritikusabb történelmi korszakban népét a hit győzelmére vezeti. Kivívja ellenségei csodálatát és népe tiszteletét. Életpéldája, tanítása ma is megerősít, a harsogó és versengő irányzatok zűrzavarában utat mutat. Ugyanakkor a más felekezetűek felé való viszonyulásában is példaértékű. Mögéje ma is fel lehet sorakozni. Erre alapozva, nevével címjelzett misszió indult, amely sajátos módon a püspök életéről szóló nagyjátékfilm elkészítése köré épül.

A film elkészítésének összetett feladata, beleértve az anyagi háttér megteremtését is, igazi közösségi erőpróba és felkínálja az összefogás lehetőségét felekezeti hovatartozás nélkül.

SZERETETTEL MEGHÍVJUK február 26-án, csütörtökön 18 órára, a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház Karancsi Sándor-termébe a Márton Áron életéről tervezett filmmel kapcsolatos tájékoztató, támogatásszervező találkozásra.

A tájékoztatást Papp László r.k. lelkész és a Mustármag Közösség tartja.

Arra szeretnénk megkérni, hogy a találkozón való részvételével, közösségi szerepvállalásával, lehetősége szerint anyagi hozzájárulásával támogassa a film elkészítését.

Számítunk jelenlétére!

Kérem ossza meg ismerőseivel: