Másfél millió euró is nyerhető

Három új kiírásra lehet pályázni az AFIR-nál

A héten újabb három intézkedés pályázati kiírását tette közzé a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR). Az első, 4.3 megjelölésű alintézkedést olyan szövetségek, illetve gazdaszervezetek vehetik igénybe, amelyek az öntözési infrastruktúrák bővítését és fejlesztését tűzik ki célul. A 100%-ban vissza nem térítendő támogatás értéke elérheti az 1 500 000 eurót. A második, 6.2-es, start up típusú pályázatok finanszírozására kiírt intézkedés olyan nem mezőgazdasági tevékenységbe fogó vállalkozások számára nyújthat kezdő tőkét, amelyeket vidéken jegyeznek be. A támogatás mértéke a termeléssel járó tevékenység esetén 70 000, a szolgáltatást nyújtó tevékenység esetében pedig 50 000 eurós felső határú, vissza nem térítendő és önrészt nem igényelő pénzösszeg. A harmadik, 6.4-es számú alintézkedés a vidéken bejegyzett és ott tevékenységet végző, nem mezőgazdasági vállalkozásokat támogatja legfeljebb 200 000 euróval. A támogatás aránya 70%-ról indul, de elérheti a 90%-ot azon pályázók esetében, akik termeléssel foglalkoznak, illetve az agroturizmus, egészségügy és állategészségügy területén nyújtanak szolgáltatást. Azok a gazdák is 90%-os támogatásra számíthatnak, akik a mezőgazdasági tevékenység mellett új, nem mezőgazdasági ágazattal is bővítenék vállalkozásukat.

Bővebb információért érdeklődni lehet a csíkszeredai megyeházán, Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületénél, a Szabadság tér 5. szám alatt, a 244-es irodában, illetve a 0740169850 és a 0740122490 telefonszámon, hétköznapokon 8 és 16 óra között.

Kérem ossza meg ismerőseivel: