Január 27-én, szombat este 7 órától a Figura stúdiótermében újra látható Máthé Annamária Egyetlen című egyéni előadása.

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen… Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk.

Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve.

egyetlen 4

Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.


Jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej. 

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között, vagy előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.


E G Y E T L E N

egyetlen PLAKAT-page-001

// színházi merénylet egy testre //

Alkotó-előadó: MÁTHÉ ANNAMÁRIA

RENDEZŐ-KOREOGRÁFUS: GYÖRFI CSABA