Megbuktak az ellenőrzésen

Jó ideje tart már a fertőtlenítőszer-botrány, s jó hazai szokás szerint a kép nem tisztul, hanem egyre zavarosabb lesz. Ebben pedig – tetszik vagy nem – jelentős szerepe van a sajtónak is, hisz sok mindenről beszámolnak, de igen lényeges információk máig is ismeretlenek, így az olvasó sokszor csak tippelhet, hogy ez vagy az a vád mennyire helytálló.

Itt van például ez az elég hosszú írás, amiből megtudhatjuk, hogy számos kórház “bukott meg az ellenőrzésen”. Az ember azonban felteszi magának a kérdést, hogy mennyiben helytálló megbukásról beszélni, tekintve hogy az első hírek arról szóltak, hogy egy bizonyos cég – amelyik kórházak garmadájának szállít fertőtlenítő szereket – túlhígított, gyakorlatilag hatástalan terméket adott el jó pénzért. Ha pedig ez igaz, akkor a kórházak, amelyek ettől a cégtől vásároltak, nem megbuktak, hanem átverték őket. Megbukásról akkor lehetne beszélni, ha kétféle termékből – normál koncentrációjú és túlhígított – tudatosan az utóbbit vásárolták volna, ráadásul a reálisnál magasabb áron. Ilyesmit azonban eddig senki nem állított. Joggal feltételezhető tehát, hogy a kórházak jóhiszemű vásárlók voltak, akik ráadásul nem is tehettek mást, mert a szigorú közbeszerzési szabályok miatt – no meg lévén állandó pénzszűkében – kötelesek voltak a legolcsóbb terméket vásárolni, ami – legalábbis papíron – megfelelt az elvárt paramétereknek.

Ilyen körülmények között válik még érthetetlenebbé a kórházak hozzáállása is. Logikusan ugyanis maguk kellett volna kérjék a hatósági ellenőrzést, azért, hogy ha az azt mutatja ki, hogy ama cég őket is becsapta, akkor kártérítési igénnyel tudjanak fellépni, vagy egyszerűen azért, hogy elérjék, hogy a náluk még raktáron levő haszontalan fertőtlenítő szereket mihamarabb cseréljék le megfelelőre. Ezzel szemben pánikba estek, próbálják eltussolni, hogy gond van náluk, s amikor tudomást szereznek arról, hogy hamarosan ellenőrzés lesz náluk (az is egy bájos vonása a történetnek, hogy mit ér egy ilyen ellenőrzés, de most hagyjuk), akkor kezüket-lábukat törik hogy eltüntessék a nyomokat, minden rendben legyen. Ez egy esetben logikus, ha tudatában voltak a csalásnak, tehát részesei a betegek veszélyeztetésének. Ha pedig voltak ilyenek, na azokat kellene elsősorban azonosítani, s örökre eltávolítani az egészségügyből.

Árus Zsolt
Címfotó: hexi.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: