Megfelelő embert a megfelelő helyre!

Telitalálat!

Két hét múlva választások lesznek. A “hagyományos” pártok mellett ezúttal indul egy új párt is, amelyik tavasszal Bukarestben várakozáson felül szerepelt, ezért úgy döntöttek, hogy most szerencsét próbálnak országos szinten is. Nyilván nem voltak könnyű helyzetben, amikor pár hónap alatt országos struktúrát kellett kiépítsenek és megfelelő jelölteket kellett találjanak. Ilyen körülmények között be-becsúszhat egy hiba is.
Snitt.

palzoliGyergyószentmiklóson immár a történelem előtt időkre nyúlik vissza a vízhálózat felújítása, a vége pedig a jövő ködébe vész. Ez idő alatt egy szót, gondolom, a városban mindenki megtanult: Arcons. Ugyanis ez a neve annak a cégnek, amelyik a munkát – már amennyiben az annak nevezhető – végzi. Aki figyeli a helyi sajtót, az – némi túlzással – szinte naponta találkozhat azzal a hírrel, hogy egyik vagy másik utcában, esetenként egész városrészekben nincs víz, mert az Arcons “szakemberei” sikeresen megrongálták a még használatban levő régi vezetékeket. Nem hiszem, hogy van a városnak olyan lakója, aki az évek során bár egyszer nem volt szenvedő alanya egy ilyen mesterséges csőtörésnek.

S akkor most vissza a választásokhoz.
A kampány szerencsére csendes, inkább nem szokványos módszerekkel zajlik (lásd pl. ezt vagy ezt). Látható jelei mindössze az itt-ott fellelhető választási hirdetőtáblák, amelyeken pár plakát árválkodik. Egy ilyen mellett naponta elmegyek én is, s ma egy új plakátra lettem figyelmes, amiből az derül ki, hogy az említett párt (Mentsük meg Romániát) Hargita megyei képviselőjelöltje Páll Zoltán. Igen, az Arcons helyi kirendeltségének a vezetője. Hogy is mondjam, hogy ne bántsak meg senkit: ha a cél netán az volt, hogy könnyítsék meg azok dolgát, akik a rá adott szavazatokat kell majd összeszámolják, akkor ez a választás telitalálat volt!

Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: