Megjelent a Székelyföld augusztusi száma

Történelem és film

A Székelyföld folyóirat 2023/8. száma tematikus: „történelem és film” hívószavai köré épül. Az ötletgazda, Magyarosi Sándor szerkesztő abból a premisszából indult ki, hogy manapság meglehetősen sok olyan filmet mutattak be, amelyek a magyar történelem egy-egy korszakát dolgozzák fel, és ezeknek időnként sikerül felborzolniuk a  történésztársadalom – és talán nem túlzás hozzátenni: a nagyközönség – kedélyét. Ez az egyik oka annak, amiért a Székelyföld is reflektál a jelenségre. A másik ok abban keresendő, hogy a közelmúltban bemutatott vagy készülőben lévő alkotások között több olyan is van, aminek valamiféle módon Erdély történelméhez van köze.

A folyóiratban beszélgetés olvasható Szederkényi Olgával, a Böll közlegény megmentése című dokumentumfilm rendezőjével, Spitzer Judittal, a gróf Bánffy Katalinról készült dokumentumfilm rendezőjével, Szebeni Zsuzsával, A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilm rendezőjével, portréinterjú Edoardo Winspeare olasz filmrendezővel, továbbá négy beszélgetés a Tündérkert című sorozat alkotóival és történész szakértőjével: Helmeczy Dorottya producerrel, Horváth András Dezső forgatókönyvíróval és Madarász Isti rendezővel; Oborni Teréz történésszel, Pintér Réka látványtervezővel és Zelenka Nóra jelmeztervezővel.

Timár Péter a Hadik című filmről értekezik a történész szemszögéből, S. Király Béla pedig Blága L. József filmkritikussal és filozófiatanárral készít beszélgetést.

Az elmaradhatatlan szépirodalmi rovatban Borsodi L. László, Horváth Ildikó, Ficsku Pál, Nagy Attila, Simonfy József, Tatár Sándor, Vados Anna és Vasas Tamás versei, valamint Sztaskó Richard és Kovács Attila György prózája olvasható.

A lapszámot a Tündérkert című sorozat forgatásán készült fotók illusztrálják.


A Székelyföld megvásárolható a könyvesboltokban, előfizethető a postán vagy banki átutalással. További részletek: www.szekelyföldfolyoirat.ro


Kérem ossza meg ismerőseivel: