Megkezdődött az iskola

Csaknem hárommillió óvodás és iskolás kezdte el hétfőn az új tanévet

Több mint 17.800 tanintézetben csaknem 3 millió óvodás és iskolás kezdi el a 2022/2023-as tanévet hétfőn.

Idén a szülők ismét részt vehetnek a tanévnyitó ünnepségeken, miután két évig korlátozások voltak érvényben a koronavírus-járvány miatt.

A 2022-2023-as tanév 36 tanítási hétből áll és 2023. június 16-áig tart.

A 12. osztályosok, illetve az esti tagozat 13. osztályos diákjai 34 héten át járnak iskolába, számukra 2023. június 2-án zárul a tanév.

A nyolcadikosok 2023. június 9-én zárják az iskolai évet, amely esetükben 35 tanítási hétből áll.

***

Idén szeptember 1-jétől életbe lépett a közoktatási intézmények megszervezéséről és működéséről szóló új keretszabályzat. Ennek főbb újdonságai a korábbi szabályzathoz képest:

az elektronikus napló használatának szabályozása (kezdetben csak az ezzel kapcsolatos kísérleti projektben részt vevő tanintézetek használják);

 az egyes tantárgyakból évente adott jegyek/minősítések számát a tanár szabja meg a kerettantervben meghatározott tanulási-tanítási egységek és a heti óraszám alapján. Valamennyi tantárgyból a heti óraszámnál legalább hárommal több jegyet/minősítést kell adni;

 tanulmányi átlagot csak a tanév végén kell számolni minden tantárgyból, ezt a tanév során kapott jegyek számtani középarányosa adja;

 a tanulók eltanácsolására vonatkozó rendelkezések törlése; mivel a tanuláshoz való jogot az alkotmány garantálja, az eltanácsolásra csak a posztliceális képzésben van lehetőség, ez ugyanis nem kötelező;

 minden olyan rendelkezés törlése, amely lehetőséget ad pénzt gyűjteni a tanulók szüleitől.

***

Az új tanév öt tanítási modult és öt vakációt foglal magában:

 1. modul
– 2022. szeptember 5-e és október 21-e között tanítás;
– 2022. október 22-e és október 30-a között vakáció;

 2. modul
– 2022. október 31-e és december 22-e között tanítás;
– 2022. december 23-a és 2023. január 8-a között vakáció;

 3. modul
– 2023. január 9-e és február 3-a, február 10-e vagy február 17-e között (a megyei tanfelügyelőségek döntése szerint) tanítás;
– egyhetes vakáció a 2023. február 6-a és 26-a közötti időszakban, a megyei tanfelügyelőségek döntése szerint;

 4. modul
– 2023. február 13-a vagy február 20-a vagy február 27-e és április 6-a között tanítás;
– 2023. április 7-e és április 18-a között vakáció;

 5. modul
– 2023. április 19-e (szerda) és június 16-a között tanítás;
– 2023. június 17-e és szeptember 3-a között vakáció.

Október 5-én, az oktatás nemzetközi napján, illetve a hivatalos munkaszüneti napokon nem lesz tanítás.

Az Iskola másként hetet és a Zöld hetet a 2023. február 27-e és június 16-a közötti időszakban kell megszervezni, az erre szánt egyenként ötnapos időszakról a tanintézetek döntenek.

***

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter augusztus 29-én azt nyilatkozta, hogy a 2022/2023-as tanévtől nem fog beleszámítani a felvételijegybe az 5-8. osztály tanulmányi átlaga, kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják majd a diákokat.

Azt is közölte, hogy az ötödikesek – az eddigi gyakorlattól eltérően – már a tanév elejétől kaphatnak szociális és tanulmányi ösztöndíjat. A jogosultsági feltételek között szerepel a húsznál kevesebb hiányzás, a tanulmányi ösztöndíj esetében pedig a negyedik osztály végi nagyon jó minősítés.

***

Az idei tanévkezdés előtt az épületük korszerűsítése vagy bővítése miatt 374 tanintézetet kellett elköltöztetni, a munkálatok ugyanis nem fejeződtek be szeptember 5. előtt.

A tárcavezető szerint a tankönyvek 98 százalékát sikerült biztosítani az új tanévre, ez az előző éveknél jobb arány.

Lucian Bode belügyminiszter egy múlt heti távértekezleten rámutatott, összesen 3783 iskolaépületnek nincs tűzvédelmi engedélye, de ebből 862 tanintézet esetében folyamatban van a beszerzése. Hozzátette, az országban lévő 17.872 óvoda és iskola 57 százalékának nincs megoldva az őrzése, 43 százalékuk rendelkezik valamilyen biztonsági rendszerrel.


Nicolae Ciucă tanévkezdési üzenete: minden gyermeknek biztosítani akarjuk az oktatáshoz való jogot

Sikert és jó jegyeket kívánt a tanévkezdés alkalmából az iskolásoknak Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ciucă felidézi az alkalomra írt üzenetében, hogy az utóbbi évek alaposan próbára tették a romániai oktatási rendszert, amelynek a világjárvány miatt váratlanul gyorsan fel kellett vennie a digitális korszak ritmusát.

‘Azokat a hiányosságokat, amelyek ebben az összefüggésben a romániai oktatás korszerűsítését illetően napvilágra kerültek, új megközelítés révén próbáljuk orvosolni, és az általunk szükségesnek ítélt változtatásokat – legalábbis jelenleg – a kormányzati szinten előkészített új oktatási törvények tükrözik’ – olvasható a miniszterelnöki üzenetben.

Nicolae Ciucă azt írja, a javasolt változtatásoknak köszönhetően a tanítás a tanuló készségei és képességei figyelembevételével fog megvalósulni. ‘Minden gyermeknek biztosítani akarjuk az oktatáshoz való jogot. Annak érdekében, hogy egyetlen tanuló se maradjon le, programokat dolgoztunk ki az iskolai lemorzsolódás csökkentésére és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására. Az képzettségi különbségek csökkentése érdekében olyan programokat kívánunk bevezetni, amelyek segítik az ismeretek megszilárdítását’ – áll az üzenetben.

Nicolae Ciucă hangsúlyozza, hogy az Képzett Románia projekt által javasolt célok eléréséhez új alapelvekre kell felépíteni a romániai tanügyi rendszert, amelyek biztosítják a minőségi oktatáshoz való hozzáférést és Románia emberi potenciáljának kiaknázását.


Iohannis a tanévkezdéskor: intenzív vita folyt az oktatás jövőjéről, elvárásaim szerint ez a vita a parlamentben folytatódik

Az elmúlt hónapokban intenzív vita folyt az oktatás jövőjéről, amely remélhetőleg a parlamentben zajlik tovább – mondta hétfőn Klaus Iohannis államfő, aki egy bukaresti főgimnázium tanévnyitó ünnepségén vett részt.

Iohannis emlékeztette hallgatóságát, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít az oktatásnak, ezért is dolgozta ki a Képzett Románia programot, amelynek alapján a kormány megújítja a tanügyi törvényeket, és masszív befektetésekbe kezd bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek építése, korszerűsítése terén.

‘Az elmúlt hónapokban magától értetődő és intenzív vita folyt az oktatás jövőjéről, elvárásaim szerint ez a vita a parlamentben zajlik tovább mindaddig, amíg megtaláljuk azt a törvényi formát, amely valamennyiüket segíti majd álmaik megvalósításában’ – mondta a Grigore Moisil főgimnázium tanévnyitóján az államfő.

Hangsúlyozta, hogy az új tanügyi törvénynek tekintettel kell lennie azokra a változásokra, amelyek végbementek a társadalomban és a tudományos életben, és hogy az iskolai programokon, valamint az ismeretanyag átadásának módján halaszthatatlanul változtatni kell.

‘Jómagam fizikatanár vagyok, és tudom, milyen nehéz megszeretni a tudományokat anélkül, hogy kísérleteket végeznél; ez ugyanolyan, mint a román nyelvet megszeretni anélkül, hogy valaki rávezetne az olvasás élvezetére. A helyes irányba olyan fontos lépések vezetnek, mint az opcionális tantárgyak arányának növelése és diverzifikálása minden területen’ – mutatott rá az elnök.

Arról is beszélt, hogy élénk vita folyt a tanulók képességeinek felméréséről is. ‘Újra kell gondolni a képességfelmérések megszervezésének módját, mert végül is nem annyira a jegy számít, mint inkább a gyermek fejlődése, sajátosságainak és érdekeinek megfelelően’ – fejtette ki, hozzátéve, fel kell számolni az elméleti oktatás és a szakoktatás közötti státuskülönbséget, ami egyaránt kedvét szegi tanulónak, szülőnek és tanárnak. Az elméleti és a szakoktatásnak egyenrangúan kell utat nyitnia az érettségi és a felsőfokú oktatás felé, egészen ‘a legmagasabb szintig’ – szögezte le Iohannis.

Az államfő arra biztatta a diákokat, hogy ne torpanjanak meg a kihívások előtt, és ne a legkönnyebb, hanem a leghelyesebb utat válasszák. A szülőknek ugyanakkor azt üzente, hogy a Képzett Románia program gyakorlatba ültetésével és az országos helyreállítási terv keretében megvalósuló finanszírozásokkal megvalósulnak azok a konkrét lépések, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a tanulók kiaknázzák képességeik legjavát.


Ciolacu a tanévkezdéskor: végleg el kell tűnniük a kertvégi illemhelyeknek

A kertvégi illemhelyek szégyenletesek, végleg el kell tűnniük – üzente Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a tanévkezdés alkalmából.

Facebook-bejegyzésében Ciolacu üdvözölte, hogy két év után végre korlátozások nélkül lehet megtartani a tanévnyitókat, az iskolát kezdő gyerekeket elkísérhetik szüleik, nagyszüleik.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Képzett Románia program teremtette előnyök mindenki számára hozzáférhetőek kell hogy legyenek, nem csak a ‘privilegizált elit’ számára. A minőségi oktatást hozzáférhetővé kell tenni a kisjövedelmű családok gyermekei számára is – szögezte le a szociáldemokrata pártelnök.

Ciolacu kiemelten fontosnak tartja az iskolai infrastruktúrába történő befektetések folytatását.

‘Szégyenletesek a kertvégi illemhelyek, egy európai országban ezeknek végleg el kell tűnniük’ – fogalmazott, hozzátéve, a PSD azért fog küzdeni a tanügyi törvények parlamenti vitáján, hogy megszűnjön a diszkrimináció és esélyegyenlőtlenség minden formája.


Ciucă: a jelenlegi járványadatok tükrében nem valószínű, hogy ismét online oktatásra lesz szükség

Nicolae Ciucă kormányfő hétfőn kijelentette, hogy a jelenlegi járványadatok tükrében nem valószínű, hogy ismét online oktatásra lesz szükség.

A miniszterelnököt a tanévnyitás kapcsán kérdezték arról, hogy véleménye szerint lehetséges-e, hogy az iskolák visszatérnek az online oktatásra, amennyiben Romániában ismét jelentősen megnő a koronavírusos esetek száma.

Rámutatott, tanévkezdés előtt elemezték a járványhelyzetet, és a jelenlegi adatok nem vezetnek ebbe az irányba.

‘Mivel azonban soha nem lehet azt mondani, hogy soha, felkészültünk arra, hogy szükség esetén, helyzetre szabottan meghozzuk ezt a döntést is. A két évnyi járványhelyzet – amikor az oktatás nem folyhatott a normális kerékvágásban – tanulsága az, hogy meg kell tenni az óvintézkedéseket annak érdekében, hogy ne kerüljünk ismét ilyen helyzetbe’ – fejtette ki Ciucă.

A kormányfő az új oktatási törvény tervezetéről is beszélt, rámutatva, hogy az még mindig közvita alatt áll, és arra biztatott mindenkit, hogy vegyenek részt ebben a folyamatban, figyelembe véve, hogy ennek a törvénycsomagnak hosszú távú hatásai lesznek, érintik a következő generációkat is.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: