Megnyílik a Figura Stúdió Színház új játszóhelye, az Öntöde

Március 27-én, a színházi világnap alkalmával kerül sor az eseményre

Egy éve költözött át a Figura társulata a jelenleg felújítás alatt álló Művelődési Ház épületéből a Testvériség sugárúton található régi Öntöde irodaépületébe.

A költözés ellenére a társulat nem állt le a munkával; alternatív helyszíneket keresve mutattak be hat előadást, köztük tantermi, kocsmaszínházi, felolvasó- és babaszínházi darabokat. A Színházon kívül turnésorozat keretén belül igyekeztek minden korosztályt lefedni a Gyergyói-medencében; illetve megyén kívül több mint tíz turnén és fesztiválon vendégszerepeltek. Az egy év leforgása alatt otthonossá varázsolták az Öntödét, irodahelyiségeket, próbatermet, varrodát és nemrég stúdiótermet alakítottak ki.

Március 27-én, a színházi világnap alkalmával pedig hivatalosan is megnyitják új játszóhelyüket, az Öntödét. A világnap apropóján egészestés programot terveznek az új helyszínen. A Fenyő Szövetség „Állíts emléket, és adományozz egy padot!” mottójú kezdeményezéséhez csatlakozva az Ősfigurával karöltve padokat állítanak az elhunyt figurások: Bocsárdi Angi Gabriella, a Figura névadója, egyik alapítótagja és színésze; Molnár Cs. Antal hangtechnikus, számos előadás szereplője, valamint Nagy Alfréd színész emlékére. A nevesített padok ideiglenesen az Öntöde udvarán kerülnek elhelyezésre, majd a Művelődési Ház felújítása után elfoglalják méltó helyüket a színházépület közvetlen közelében.

A színházi világnapi esemény a padok ünnepélyes átadásával veszi kezdetét, majd utána egy újdonsággal rukkolnak elő a társulat tagjai, színházi late-night show-val készülnek. A Behívó címet viselő talk-show-szerű műsorban egy figurás színész nosztalgiázik egy meglepetés-vendéggel: egy közös (színházi) múlttal rendelkező volt kollégával, szakmabeli ismerőssel; a műsort Kolozsi Borsos Gábor vezeti. A nézők jelenlétében felvett adás a későbbiekben a színház YouTube csatornáján lesz elérhető. Az új fejezetet a Figura történetében két új társulati taggal koronázzák meg, Pascu Tamara és Barti Lehel-András színészeket köszöntheti a gyergyói közönség, akik a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrumból érkeztek, és márciustól a gyergyói társulatot erősítik.

Az új stúdióterem március 31-én ad otthon az első színházi premiernek: Veszélyes kanyar címmel Szilágyi Míra mutatja be egyéni előadásá Faragó Zénó rendezésében.


Jegyek elővételben a www.biletmaster.ro oldalon, illetve előadások előtt a helyszínen az újranyíló jegypénztárban kaphatók. Foglalás és információk a 0752-227.011-es telefonszámon.


A Figura Stúdió Színház közleménye


Kérem ossza meg ismerőseivel: