Megszüntetik az éjszakai kijárási tilalmat

Jóváhagyta a CNSU a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Jóváhagyta kedden az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását Romániában – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár. A testület ugyanakkor az éjszakai kijárási tilalom és a kültéri maszkviselési kötelezettség eltörlését javasolja a kormánynak.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője kedd esti nyilatkozatában rámutatott, jelenleg jobb a járványhelyzet az országban, mint két-három héttel korábban volt, így a veszélyhelyzetet ismét meghosszabbítják ugyan, de néhány korlátozó intézkedésen módosítanak.

A CNSU egyik javaslata szerint eltörlik az oltatlan és a Covid-19-en át nem esett személyekre vonatkozó éjszakai kijárási tilalmat.

Ugyanakkor egy órával meghosszabbítanák a boltok és éttermek nyitvatartási idejét, így ezek az eddigi 21 óra helyett 22 óráig tarthatnak nyitva.

Egy másik javaslat értelmében feloldják a kültéri maszkviselési kötelezettséget, csak a forgalmas, zsúfolt helyeken kell majd védőmaszkot viselni. Példaként említette Arafat a buszmegállókat, azokat a helyeket, ahol sorok alakulnak ki, a piacokat, vásárokat. Zárt térben és a tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező lesz a maszk.

A CNSU határozata azt is előírja, hogy a bevásárlóközpontokba és a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletekbe az oltott és a betegségből kigyógyult személyek mellett a negatív teszteredménnyel rendelkezők számára is engedélyezett lesz a belépés. Ilyen esetekben 72 óránál nem régebbi RT-PCR- vagy 48 óránál nem régebbi antigén teszt eredményét kell felmutatni.

A 200 négyzetméteresnél kisebb felületű üzletek ezután Covid-igazolvány nélkül is fogadhatják a vásárlókat, de meg kell szabniuk a boltban egy időben tartózkodó személyek maximális számát, és ezt fel kell tüntetniük a bejáratnál – magyarázta.

Raed Arafat elmondta még, hogy azok a létesítmények, amelyek eddig befogadóképességük 30 százalékának kihasználásával működhettek – mozik, színházak, sportlétesítmények -, ezután kapacitásuk 50 százalékáig fogadhatnak nézőket, Covid-igazolvány felmutatásával.

A CNSU javaslatait a kormánynak is el kell fogadnia szerdai ülésén, az erről szóló határozatban még lehetnek módosítások – nyomatékosította a belügyminisztériumi államtitkár.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: