Megtartotta soros ülését a megyei tanács

Határoztak a Gyergyóremetén a Kisvíz program keretében megvalósított vízhálózati beruházás átadásáról

Hargita Megye Tanácsa május 30-án, hétfőn tartotta soros ülését, amelyen a tanácsosok határoztak a Gyergyóremetén a Kisvíz program keretében megvalósított vízhálózati beruházás átadásáról, programok jóváhagyásáról és módosításáról, valamint a megyei tanács tulajdonában lévő egyes épületek és járművek használatba adásának meghosszabbításáról. Illetve elfogadták, hogy a továbbiakban Domokos Iván legyen a Hargita megyei fogyatékkal élő felnőttek vizsgáló bizottságának elnöke. Az ülés előtt Újszékelyre látogatott a megyeelnök, ahol az egyik helyi lakosnál kipróbálták a frissen kiépített ívóvízhálózatot, valamint megtekintették a kántori lakot, a helyiek egy kosár fánkkal ajándékozták meg, így Borboly Csaba az újszékelyiek jóvoltából házi fánkkal kedveskedhetett a tanácsülésen a résztvevőknek.

tanacsules3

– Közölni fogunk a megyei tanács honlapján egy beszámolót az elmúlt évek tevékenységeiről, hogy mindenki számára látható legyen, hogy mi az, amit hátra hagyunk a következő testületnek. Láthatják majd, hogy mit folytathatnak, a beszámoló irányadó pontként fog szolgálni – osztotta meg a jelenlévőkkel Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. Továbbá az elnök tevékenységi beszámolója során kifejtette, részt vettek a Budapesten tartott Székely Fesztiválon, találkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, akivel a szakképzésről, a székely termékek piacra juttatásáról, és a befektetők megyénkbe vonzásáról tárgyaltak. Beszélt arról is, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban dolgozó orvosok számára újabb lakások biztosítása érdekében történtek lépések.

tanacsules1

A tanácsülésen Incze Csongor alelnök beszámolt a nyári karbantartási munkálatok helyzetéről, folyamatban van a kövezés és kátyúzás, valamint harmincöt kilométernyi aszfaltréteg  leterítését tervezik. A forgalombiztonsági elemekre vonatkozó munkálatok is zajlanak Csík és Udvarhely térségben, ez a hosszanti csíkok, átjárok újrafestéséből, a hiányzó útjelző táblák felszereléséből, szalagkorlátok pótlásából áll. Salamon Zoltán tanácsos kérésére Barti Tihamér alelnök a Csíkpálfalva községet is érintő megyei besorolású útszakasz munkálatairól számolt be. Kiderült, rendelniük kellett egy szakértői véleményezést, ami pénteken érkezett meg, erre azért volt szükség, hogy módosíthassák a tervet, és amint a tervező küldi a rendeletet újra kiírják a licitet.

Kérem ossza meg ismerőseivel: