Megyei vagy térségi érdekek szerint kaptak több pénzt egyes települések
„A világ egyik legnehezebb dolga egy döntéshozó számára a pénzek elosztásáról határozni”
A biztos, nyugodt fejlődést szolgálja a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott, beruházások listáját tartalmazó honlap – jelentette ki március 2-i sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. Mint ismeretes, az http://investitii.hargitamegye.ro/ oldalra tölthették fel támogatási igénylésüket a helyi önkormányzatok, és ennek figyelembevételével döntött a megyei tanács testülete a február 28-i, keddi ülésén a helyi költségvetések kiegyenlítéséről.
– A világ egyik legnehezebb dolga egy döntéshozó számára a pénzek elosztásáról határozni. Lehet erőből, de lehet úgy is, hogy együtt a helyiekkel megtaláljuk a jó megoldást. Mi természetesen ez utóbbit választottuk, akárcsak az elmúlt években, azért, hogy a megye érdekében érzékelhető változás történjen – mondta a megyeelnök kiemelve a döntésben megnyilvánuló szolidaritást és konszenzust, ami kialakult a települések, térségek, frakciók között. Rámutatott az online beruházási lista előnyére: ha egy miniszter vagy parlamenti képviselő érdeklődik a megyei fejlesztési igények iránt, egy gombnyomásra rendelkezésére áll, akár a mobiltelefonján is. Nem kell, hogy körlevelet küldjön a megyei tanács az önkormányzatoknak egy miniszteri látogatás előtt, hogy írják meg, mire igényelnek támogatást, mert rendelkezésre áll ez a honlap – ecsetelte az online kitöltött űrlapok előnyeit Borboly Csaba. Bejelentette, hogy a megyei beruházások feltöltésével teszik teljessé az adatbázist, amely nagyban segíti a döntés-előkészítés folyamatát, sőt segíti az építeni, befektetni szándékozó magánszemélyeket abban, hogy tájékozódhatnak arról, milyen közfejlesztés várható a környéken.
– A weboldalt nem zártuk le, továbbra is feltölthetik az önkormányzatok a beruházásaik adatait – tette hozzá a megyei tanács elnöke.
Azt is elmondta, hogy az áfa és jövedelemadó visszaosztásából származó közel 14 millió lejt, amit Hargita megye kapott, pontrendszerben bírálták el, és a „túligénylők” mínusz pontot kaptak, akárcsak azok, amelyeknek magasak voltak a saját bevételeik, vagy ha a településszerkezet miatt például több iskolával, óvodával, kultúrotthonnal és templommal rendelkezett egy község.
Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy a települések lemondtak egymás javára pénzösszegekről annak érdekében, hogy egy-egy térségi vagy megyei érdekeltségű beruházásnak elsőbbséget adjanak. Ilyen Tusnád község esete, amely az alcsíki víztisztító állomás építésére kapott többet, a teljes csíki keret terhére hisz korábban az alcsíkiak járultak hozzá a felcsíki derítőállomás megépítéséhez. Kiemelte még Csíkszentsimont, amely a burgonyafeldolgozó üzem megvalósulása érdekében kapott nagyobb összeget, ami a környék gazdasági fejlődésére lehet kedvező hatással, valamint Dánfalvát a tangazdaság fejlesztése kapcsán, ami a térség szakoktatásának javát szolgálja.
Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke jó lépésnek nevezte az online beruházási felület létrehozását, és elmondta, hogy számos olyan területre jeleztek igényt, amelynek támogatása a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjában is szerepel, például az óvodák és iskolák felújítása, ezért reményét fejezte ki, hogy a program révén további forrásokhoz jut a megye. Borszék kapcsán kifejtette, hogy a város vezetése idén szeretné befejezni a kezelőközpont építését, ezért élvezett előnyt a többi településsel szemben a megyei érdekeltségű létesítmény. Kitért a gyergyóremetei kezelőközpont megvalósítására is, mint mondta, bízik abban, hogy minél több ilyen központ lesz a megyében.
Barabás Csaba, az elnöki kabinet vezetője elmondta, hogy nem voltak problémák, reklamálások az online űrlap miatt, azt valamennyi polgármesteri hivatalban ki tudták tölteni. Céljuk a honlap továbbfejlesztése, hogy teljes adatbázisuk legyen a megye beruházásairól, és egy bárki számára átlátható rendszert működtessenek. Az egyik fejlesztés a kulcsszavak szerinti keresés lehetősége lesz. Kiegészítik továbbá a megyei tanács és alárendelt intézményei beruházásaival és fejlesztéseivel, és bárki hozzászólhat majd azokhoz is, jelezve az észrevételeit.
A polgármesterek által igényelt beruházások listája megtekinthető a http://investitii.hargitamegye.ro/ oldalon. Hargita Megye Tanácsa az előző években is pályázatok alapján döntött a helyi költségvetések kiegyenlítéséről (http://judetulharghita.ro/alocari.html), ám az idei, online módszer követhetőbb, átláthatóbb.