Mezei János nem indul a 2016-os önkormányzati választásokon

Tisztújítást tartott a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete

Február 19-én, pénteken lezajlott taggyűlésen a Párt alapszabályának megfelelően tisztújítást tartott a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete. Az önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében szervezett gyűlésen a résztvevők Vadász – Szatmári Istvánt választották újra a helyi szervezet élére. Az ügyvezető teendőket ezután is Kémenes László látja el.  A párt helyi elnökségi tagjai: Czink Attila, Nagy Zoltán és Kastal László.

A taggyűlésen részt vevő Mezei János polgármester elsőként a tagsággal szerette volna közölni meghozott döntését, miszerint nem indul a júniusi megmérettetésen, nem vállal újabb mandátumot. Döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek.

A helyi szervezet sajnálattal vette tudomásul, ugyanakkor tiszteletben tartjuk Mezei János polgármester döntését.

Kitartásunkról, bátorításunkról biztosítunk, minden székelyföldi, a magyarság megmaradásáért tenni vágyó vezetőt, akiket megkérdőjelezhető, a múlt rendszer koncepciós pereit megidéző, sok esetben ezeket túlszárnyaló, alaptalan vádakkal távolítottak el egy közösség éléről, megfélemlítve a közösséget, sárba tiporva az egyén alapvető emberi jogait. Biztosíthatjuk a város lakóit, hogy olyan jelöltet fogunk állítani, aki a közösség építését, értékeink megőrzését továbbra is szívügyének tekinti, az elkezdett közösségépítő munkát tovább folytatja, erre buzdítunk minden magyar települést, hogy olyan vezetőt válasszon a közösség élére, aki az anyagi javak mellet, szellemi örökségünk megóvásának zászlóvivője is tud lenni.

Tudatjuk ugyanakkor, hogy a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete, a polgármesterjelöltjét hamarosan nevesíteni fogja.

Magyar Polgári Párt
Gyergyószentmiklós

Kérem ossza meg ismerőseivel: