Mezei János vezeti az MPP Hargita megyei listáját
Gyergyószentmiklós az MPP zászlóshajója
Gyergyószéken is végéhez közeledik a jelöltállítás. A Magyar Polgári Párt Hargita megyei szervezete Csíkszék után Gyergyószéken tartott jelölőgyűlést. A medence településeinek MPP szervezetei ismertették a választási előkészületekkel kapcsolatos eddigi állást. Megállapították, hogy jó ütemben haladnak a támogató aláírások gyűjtésével, több helyen a szükséges szignószám már megvan, de a napokban még folytatják a gyűjtést, hiszen fontosnak tartják, hogy minél több választópolgárral találkozzanak még a hivatalos kampány kezdete előtt. Az MPP kiemelten kezeli Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu helyzetét, ahol jelenleg is az MPP adja a polgármestert, de minden további településen erősíteni szeretne a párt. Lemaradások egyelőre Gyergyóditró és Gyergyóremete tekintetében tapasztalhatóak, de mindkét településen indul az MPP, hangzott el a gyűlésen.
Salamon Zoltán megyei elnök a kampánnyal kapcsolatos technikai tudnivalókat ismertette a helyiekkel, Biró Zsolt országos elnök pedig az MPP országos kampánystratégiájáról beszélt. A helyi kérdésekről szólva a pártelnök kiemelte, Gyergyószentmiklós az MPP zászlóshajója, fontos, hogy itt megvan a megfelelő jelöltünk. Fiatal, ugyanakkor tapasztalt, tehetséges és népszerű, a közösség iránt elkötelezett és kellő alázattal rendelkezik, vele nem csak az MPP, de az egész város nyer – jellemezte Nagy Zoltán polgármester-jelöltet Biró Zsolt. A megyei listáról szólva a pártelnök elmondta, nagyon örül, hogy Mezei János vállalja a megmérettetést. „(…) Mezei János sosem futamodott meg a kihívások elől. Büszkén és emelt fővel vállalta közössége képviseletét. Eddigi tevékenysége során bizonyított. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a lehető legmegfelelőbb jelölt a megyei tanácsosi tisztségre, méltán vezeti az MPP Hargita megyei listáját, mint az MPP megyei tanácselnök-jelöltjére tekintünk rá” – mondta Biró Zsolt.
Az Magyar Polgári Párt múlt héten Tusnádfürdőn tartott csíkszéki találkozót, ahol 12 csíki község MPP szervezete jelentette be, készen állnak a megmérettetésre.
Az MPP Hargita megyei listájának összeállításakor az első három helyezettről a széki szempontok figyelembevételével döntenek, így Mezei János listavezető gyergyói jelöltet Salamon Zoltán megyei elnök, csíkszéki jelölt követi; a harmadik helyre Udvarhelyszék jogosult jelölni.
Gyergyószentmiklós, 2016. április 12. MPP Sajtóiroda