MIND1 – VI. d a n c e . m o v e m e n t . t h e a t e r – 4. nap

Május 21-én, szombaton este 9 órától a Figura Stúdió Színház stúdiótermében a Közép-Európa Táncszínház K-ARCOK sorozat: MIND1 című előadásával folytatódik a VI. dance.movement.theater negyedik napja. Szeretettel várnak mindenkit!


Budapest legrégebbi táncszínháza, már több előadással is bemutatkozott Gyergyószentmiklóson. A fesztivál idei kiadásán a társulat két szólója, Réti Anna és Kun Attila egy-egy koreográfiája tekinthető meg; mindkettő az idei évadban elindított K-Arcok elnevezésű egyedülálló előadássorozat egy-egy produkciója: a Lépcső című előadás előadója Hargitai Mariann, a Mind1 című produkció Kovács Péter előadásában kerül bemutatásra Gyergyószentmiklóson.

mind1b

A MIND1 című előadásról:

Az egyén perspektívájából vizsgálja az előadás az emberi fajra oly jellemző társadalmi élet illúzióját, a sors- és környezetünk alakításának illúzióját. Körbejárja azt a képzetet, hogy nem mindegy miként cselekszünk, milyen üzenetet, illetve milyen jeleket hagyunk magunk után. Mennyire távoli a mai világ káoszában, értékrendjében az Y generáció számára az elköteleződés, az élethosszig tartó lelkesedés? Amikor az emberek csupán a felszín iránt érdeklődnek, és az értéket a rapid és az instant jelzők képviselik, akkor gondolkodhatunk-e hosszú távon? Természettől elszakadt fajként újabb és újabb szerepek, álarcok, túlélési sémák végkimerülésig ismételt álarcos báljában hol találja meg az egyén a közösséget a „mindenség” megoldó erejével?

mind1c

A fesztivál előadásaira a jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül. Fesztiválbérlet (érvényes minden előadásra): 100 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 60 lej. Jegyek válthatók a Figura jegyirodájában. Tel.: 0752-227-751; e-mail: org@figura.ro.


K-ARCOK sorozat: MIND1

Közép-Európa Táncszínház (HU)

mind1

Előadó: Kovács Péter
Jelmez: Kasza Emese, MEI KAWA
Zene: Mádi László
Koreográfus: Kun Attila

http://cedt.hu/
https://www.facebook.com/kozepeuropa/?fref=ts


Ízelítő:

Kérem ossza meg ismerőseivel: