Mindennaposak a medvetámadások, rettegésben élnek az emberek

Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök és gazda készül Hargita megyéből Bukarestbe

Több mint kétszáz polgármester, közbirtokossági elnök, vadásztársulati vezető és állattartó gazda jelentkezett a július 5-i bukaresti megmozdulásra. A Felcsík Kistérségi Társulás és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kezdeményezésére megyeszerte mozgolódnak az emberek a tarthatatlan helyzet felhívására és annak kezelésére Bukarest részéről. Hargita megyében most már napi szinten történik medve támadás, amiért az emberek türelmetlenek, hiszen amellett, hogy hatalmas anyagi károkat okoz főként az állattartó gazdáknak az emberi áldozatok is sűrűbbek kezdtek lenni.

A környezetvédelmi miniszter szerdán fogadja a küldöttséget, amelybe civileket is bevonnának a szervezők, olyan személyeket, akiknek már volt részük medvével találkozni.

Borboly Csaba megyeelnök szerint minden nap gazdaságokat, családok megélhetését teszik tönkre egy nap alatt az elszaporodott medvék, ugyanakkor most már az emberi élet is veszélyben van. Mint korábban mondta a megmozdulás nem a medvék ellen, hanem az emberek védelme érdekében történik.

Továbbra is várják a támadásokról készűlt képeket, amelyekből egy összeállítást is átadnának a minisztérium vezetőjének, amelyek szemléltetik a támadások súlyosságát és azok gyakoriságát is:

https://www.facebook.com/vadkarok/?fref=ts


A környezetvédelmi miniszter nem hivatalos szóbeli válasza szerint fogadja a küldötteket

Zajlanak az előkészületek a július 5-i megmozdulásra medve ügyben

Nagy erőkkel zajlanak az előkészületi szervezkedések a július 5-i megnyilvánulásra medve ügyben. Tegnap (június 29-én – a szerk. megj.) Gagyban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a soros havi tanácsülésen is arra kérte a jelenlévőket, hogy minél többen vegyenek részt Bukarestben, ha addig nem születik a medveproblémára megoldást jelentő intézkedés. A polgármestereknek és közbirtokossági elnököknek ki küldött felkérő levelekre hétfőig várják a válaszokat, hogy összeálljon azok listája, akik részt vesznek az eseményen és meglehessen szervezni az akciót. Hasonlóan szervezkednek Maros és Kovászna megyékben is.

Grațiela Gavrilescu, környezetvédelmi miniszter szóbeli ígérete szerint szerdán 12 órakor hajlandó fogadni a küldötteket, a hétvége folyamán pedig elküldik neki a miniszteri rendelethez szükséges javaslatokat.

Barti Tihamér és Bíró Barna Botond Gyergyó- illetve Udvarhely térségi alelnökök is mozgósították a polgármestereket, akik támogatásukról biztosították a megmozdulást. Udvarhely térségi polgármesterek találkozóján ma, június 30-án a jelenlévő polgármesterek egyöntetűen az ügy mellett kötelezték el magukat, hiszen a térségben jelentősen elszaporodtak a medve támadások.

A medveproblémára kívánja még jobban felhívni a közvélemény figyelmét Borboly Csaba a közösségi oldalon is, ahol felhívással fordult a felhasználók felé, hogy egységes kulcsszó alatt osszanak meg videókat, képeket a közösségi oldalakon, annak érdekében, hogy összegyűjtsék és még nyilvánvalóbbá tegyék a probléma súlyosságát:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856.73407.215328865181171/1314319335282113/?type=3&theater

Még több információ a vadkárokról az alábbi linken érhető el:

https://www.facebook.com/vadkarok/?fref=ts

A medvetámadások aktualizált interaktív térképe az alábbi linken tekinthető meg:

http://hargitamegye.ro/vadkarok/interaktiv-terkep.html

Kérem ossza meg ismerőseivel: