Mit nekik alkotmány?
S mit nekik törvények? Elvégre ők bírók!
Valahogy így lehet röviden összefoglalni az alábbi történetet, ami egy újabb folytatása a Románia jogállam? témájú sorozatnak.
Ennek első részét már megírtam itt, következzen most a folytatás.
Miután a kereset elutasításáról szóló végzést kézhez kaptam, megnyitottam a törvénytárat, s kicsit alaposabban utána olvastam a témának. Ez arra volt jó, hogy megerősítse azt, hogy nem csak a józan ész és jóérzés szabályait, de alkotmányos és törvényi előírásokat is sértett az ügyben eljáró bírónő. Nosza fogtam magam, s fogalmaztam egy felülvizsgálati kérést, jó alaposat, amiben egyrészt jeleztem (amint a fent idézett bejegyzésben is megírtam), hogy a végzésben található állítások nem hogy nélkülözik a törvényes alapot, hanem éppen ellentétesek a perrendtartási törvény előírásaival, másrészt rámutattam a végzés végzetes hibájára: függetlenül attól, hogy lehet-e és mikor alkotmányossági kifogás emelni, jelenleg az a helyzet, hogy létezik a bíró által hivatkozott előírása a perrendtartási törvénykönyvnek, illetve a Románia által ratifikált Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartája. Az első azt mondja, hogy a fordítást nekem kell elkészíttetni, a második azt, hogy az államnak. Ilyenkor alkalmazandó az alkotmány húszadik cikkelye, amelyik kimondja, hogy emberjogi kérdésekben irányadó az ENSZ emberjogi nyilatkozata és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények, ha pedig ellentmondás lenne a belső törvények és eme nemzetközi dokumentumok között, akkor az utóbbiakat kell alkalmazni. Ha tehát az ügyben eljáró bírónő ismeri és tiszteletben tartja az alkotmányt, akkor már a kereset benyújtásakor ezen alkotmányos előírást kellett volna alkalmazza, s nem kellett volna tőlem fordítást kérjen. De ha már ő nem ezt tette, felhívom a figyelmét a felülvizsgálatot végző bírónőnek, hogy hozza helyre a kolléganője hibáját.
Ismerve a hazai igazságszolgáltatást, nem mondhatom hogy ezek után már a fejemet tettem volna arra, hogy a keresetem ügye ezzel sínre kerül, de fogadni már mertem volna rá elég nagy összegben. Szerencse hogy nem tettem, mert a felülvizsgálati kérésemet elutasították!
Az indoklás pedig több mint érdekes: azt mondja, hogy az eredeti döntést két esetben lehet felülvizsgálni: ha az téves volt, vagy ha időközben teljesültek azok a feltételek, amelyek hiánya miatt született ama döntés. Márpedig a bírónő szerint egyik eset sem áll fenn.
A második esetre kár is szót pazarolni, mert nyilván igen nehéz lenne utólag megoldani azt, hogy a kéréstől számított 10 napon belül elküldjem a kért fordításokat. Annál érdekesebb az első feltétel. Azzal kapcsolatban logikailag két lehetőség van:
1. A bírónő nem ismeri a téves (eronat) szó jelentését. Erre több jel is utal, ugyanis én a kérésben sorra vettem az elutasításban található állításokat és mindegyikről bebizonyítottam, hogy azok tévesek. A felülvizsgálatot végző bírónő pedig ezeket vette sorra, s azt mondja mindegyikről, hogy azokkal nem foglalkozhat. Jogos kérdés az, hogy akkor minek alapján dönti el, hogy az elutasítás téves volt-e? Egy igazi kis abszurd: én törvénycikkelyekkel bizonyítom, hogy a döntés téves, a felülvizsgáló bírónő meg azt mondja, ő ezekkel nem foglalkozhat, ő csak azt kell eldöntse, hogy a döntés téves volt-e. Miből dönti el? A papír minőségéből? A betűméretből? A bírónő születési dátumából vagy hajszínéből?
2. A második lehetőség az, hogy az elutasítás nem téves volt, hanem szándékos. Vagyis az első körben eljáró bírónő pontosan tudta azokat a dolgokat, amiket a felülvizsgálati kérésben leírtam, de szándékosan figyelmen kívül hagyta az összest. Mondom logikailag ez is lehetséges, de ha tippelni kell, én mégis inkább az első változatot választom, mert rossz véleményem van ugyan a hazai igazságszolgáltatásról, de ennyire rossz azért nincs.
Az eredmény azonban mindenképp az lett, hogy a keresetemet véglegesen elutasították. Én jeleztem a bíróságnak, hogy a törvények betartatásáért felelős prefektus áthágja a törvényeket, a bíróság pedig úgy döntött, hogy ezzel az üggyel márpedig nem foglalkozik. Segédkezet nyújt a törvényszegőnek, azt üzeni neki, hogy csak bátran továbbra is, mi itt vagyunk és támogatunk. Mert ugye ez az igazságszolgáltatás dolga, nemde?
Hát nem! S ez így-úgy bizonyítást fog nyerni. E célból két dolgot tettem: panaszt a legfelső bírói tanácsnál a két bíró ellen, illetve panaszt az emberjogi bíróságon Románia ellen. Az elsőben azt kértem, hogy állapítsák meg, hogy a bírónők felületességből, illetve szándékosan megsértették a jogaimat, a másikban pedig azt, hogy állapítsák meg, hogy:
– a. a román igazságszolgáltatás megsértette azt a jogomat, hogy a panaszomat egy pártatlan bíróság, tisztességes eljárás keretében, rezonábilis időn belül letárgyalja, illetve
– b. nyelvi alapon diszkriminál,
s kötelezze a bíróságot, hogy a keresetemet tárgyalja le.
Egy per az emberjogi bíróságon hosszú ideig eltart, én pedig azt szeretném, hogy a prefektus magától, vagy bírói kényszer nyomán, de minél hamarabb kezdje el végezni a dolgát. Éppen ezért nem várom meg a strasbourgi ítéletet, inkább rászántam az ügyre még 100 lejt, elkészíttettem a fordításokat és újból benyújtottam a keresetet. Az a 835/96/2015-ös számot kapta a megyei törvényszéken, lefolyását bárki követni tudja.
Árus Zsolt
