Módosítások nélkül elfogadta a kormány a CNSU javaslatait

Az üzletek 22 óráig tarthatnak nyitva, és feloldják az éjszakai kijárási tilalmat

Módosítások nélkül fogadta el a kormány az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozatát az új járványügyi szabályokról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról – jelentette be szerdán Raed Arafat.

A katasztrófavédelmi államtitkár megerősítette, hogy az üzletek 22 óráig tarthatnak nyitva, és feloldják az éjszakai kijárási tilalmat. ‘Nem térünk még vissza a teljes normalitáshoz, több egészségügyi óvintézkedés is érvényben marad’ – szögezte le.

Közölte, hogy feloldják a kültéri maszkviselés kötelezettségét, csak a zsúfolt helyszíneken kell ezután maszkot viselni.

A nagy bevásárlóközpontokba ezentúl az oltottak és a betegségből kigyógyultak mellett azok is beléphetnek, akiknek 72 órásnál nem régebbi negatív PCR tesztjük vagy 48 órásnál nem régebbi negatív antigén gyorstesztjük van – emlékeztetett Arafat.

A 200 négyzetméteresnél kisebb üzletek ezután Covid-igazolvány nélkül is fogadhatják a vásárlókat, de 4 négyzetméterre egy személy juthat.

Az eddig 30 százalékos kapacitással működő létesítmények – mozik, színházak, szállodák, sporttermek – ezentúl a befogadóképességük 50 százalékáig fogadhatnak nézőket és vendégeket – tájékoztatott az államtitkár.


A nézőtéri kapacitás felének a kihasználásával lehet előadásokat tartani

Ezentúl a terem 50 százalékos kihasználtsága mellett lehet színházi előadásokat és koncerteket tartani az eddigi 30 százalék helyett – újságolta a szerdai kormányülés után Lucian Romaşcanu művelődésügyi miniszter.

Az előadásokat nyílt és zárt térben egyaránt a nézőtér kapacitásának felét kihasználva lehet megtartani, de ezeken csak beoltott, a Covid19-en átesett vagy érvényes negatív teszttel rendelkező nézők vehetnek részt, és a rendezvény nem tarthat tovább este 10 óránál.

A hazafele tartó nézők az előadásra megváltott jeggyel igazolhatják a rendfenntartó szervek előtt, hogy előadáson voltak – tette hozzá a miniszter.


Koronavírus: az egészségügyi miniszter bízik az egyházak konstruktív hozzáállásában

Az egészségügyi miniszter bízik abban, hogy az egyházak “konstruktív magatartást’ tanúsítva a járványügyi szabályok betartására és oltakozásra fogják ösztönözni a híveket.

Szerdai sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila elmondta, hogy az elmúlt napokban találkozott különböző felekezetek képviselőivel, akiket partnernek tekint a járvány elleni védekezésben. Emlékeztetett arra, hogy az év végi ünnepek alatt a hívek Covid-igazolvány nélkül is részt vehetnek majd a templomi szertartásokon.

Rafila kifejtette, meggyőződése, hogy a hatóságok nyitottságáért cserében az egyházak a szabályok betartására fogják kérni a híveket és felhívják majd a figyelmüket az oltás fontosságára is. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy az idősek beoltásával kapcsolatos üzenetek is elhangzanak majd a templomokban.

‘Az egyházak átvehetik például az egészségügyi minisztériumnak azt az üzenetét, hogy óvjuk oltással az időseinket. Egy ilyen üzenetnek szerintem lesz valamennyi hatása, különös tekintettel arra, hogy közelednek az ünnepek, amiket jó lenne mindannyiunknak gondtalanul eltölteni’ – fogalmazott Alexandru Rafila.


Rafila: soha nem fogunk növekvő esetszámok mellett lazító intézkedéseket bevezetni

A folyamatosan csökkenő esetszámok miatt döntöttek a hatóságok a járvány terjedését fékezni hivatott korlátozó intézkedések lazítása mellett – közölte az egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés után, amelyen a kabinet elfogadta az új járványügyi szabályokat.

“A nyár folyamán felfelé ívelő tendenciát mutató esetszámok mellett hoztak enyhítő intézkedéseket. Mi soha nem fogunk növekvő esetszámok mellett lazító intézkedéseket bevezetni. Szorosan követjük a járványhelyzetet az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen, és az ország egyes területein bekövetkező szokatlan fejleményeket is figyelemmel kísérjük, hogy a lehető leggyorsabban tudjunk reagálni’ – nyomatékosította Alexandru Rafila a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető szerint a negatív teszteredmény elfogadása – az oltást és a betegségből való felgyógyulást bizonyító igazolvány mellett – nem minősül lazításnak, ez hozzátartozik a normalitáshoz, és nagyobb bizalmat ad az embereknek.

“Vissza kell adnunk az embereknek a reményt, hogy lehet normálisan élni ebben az országban, nekik pedig a hatóságok mellé kell állniuk, és felelősen kell viselkedniük. Ezt a közelgő ünnepek idején ki lehet próbálni ” – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, reméli, hogy az ünnepek vége nem fogja egyúttal a lazítások időszakának végét is jelenteni, és hangsúlyozta, hogy ez az ország lakóinak felelősségteljes magatartásán múlik.

Véleménye szerint mindenki jobban jár “egy bizonyos fokú lazítással” és a meglévő rendelkezések “szigorú” betartásával, mint a “rendkívül szigorú, rendkívül korlátozó szabályok” erőltetésével, amelyeket viszont nem tartanak be az emberek.


Aki a veszélyeztetett kategóriába tartozó rokonait készül meglátogatni, előbb végezzen Covid-tesztet

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azt tanácsolja azoknak, akik rokonlátogatásra indulnak, hogy látogatás előtt végezzenek Covid-tesztet, ha az illető rokon járványügyi szempontból a veszélyeztetett kategóriába tartozik.

Rafila arról is beszámolt, hogy kedden részt vett az Európai Unió egészségügyi minisztereinek konferenciáján, ahol a résztvevők azon az állásponton voltak, hogy az omikron vírustörzs megjelenése miatt javasolt a lakosság beoltása a harmadik dózissal is. A Dél-Afrikából hazatérő, korábban beoltott fertőzöttek példája is arra enged következtetni, hogy a beoltott személyeknél nem alakul ki a betegség súlyos formája – tette hozzá a miniszter.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: