Négyéves keretszerződést kötnek a tej és kifli szállítására

Helyi vállalkozások is jelentkeztek a kiírásra

Lezárult az elbírálási folyamata a pék- és tejtermékek szállítására kiírt pályázatnak. A nyertesek kihirdetése után november 7-ig lehet megóvni az eredményeket, ezt követően, ha nem lesz óvás november 8-án írják alá a szerződéseket a termékeket kiszállító vállalkozásokkal. Jó hír, hogy idéntől négy évre szóló keretegyezményt írnak alá a szóban forgó cégekkel, így jövőre elkerülhető a hosszas procedúra. A program idei késését többek között az új közbeszerzési törvény okozta, valamint a tanfelügyelőség június 30-án kapta meg a diáklétszám adatait.

Ugyancsak jó hír, hogy a kiírásra helyi vállalkozások is jelentkeztek. A tejtermékeket négy vállalkozás fogja szállítani a megyében: a Dorna Lactate, a Simultan Kft., a Lactis Kft.és a Gordon Kft. A 27 kistérségből összesen 19-ben fog az utóbbi két Hargita megyei vállalkozás szállítani. A Lactis Kft. négy kistérség nyolc település kisiskolásainak, a Gordon Kft. pedig 15 kistérség 38 településén fogja biztosítani a tejtermékeket.

A péktermékek esetében 22 kistérségre hirdettek három nyertest, amelyek között szintén szerepel helyi vállalkozás is (Harmopan, Logistic Media Pop Art, Pan Abacs). A Harmopan 12 településre fog péktermékeket szállítani, a legtöbb településre azonban a tordai székhelyű Logistic Media Pop Art vállalkozás fogja kiszállítani a péktermékeket.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke reméli, a négyéves keretegyezmény beváltja a hozzá fűzött reményeket, és az elkövetkező tanévekben a hosszas bürokratikus procedúra valamelyest lerövidül. Ennek ellenére az elöljáró hangsúlyozta, hogy a mai rossz törvénykezések mellett ez sem garancia, ugyanakkor a tanévszerkezet folyamatos változtatása is befolyásolja a programot. – Sajnos nem sikerült elérnünk, hogy helyi vállalkozások szállítsák a megye összes településeire a termékeket annak ellenére, hogy többször próbáltunk egyeztetni mit tehetünk, hogy nagyobb esélyt kapjanak a kiírásokon az országos nagy cégekkel szemben, azonban egyetlen általunk szervezett megbeszélésen sem vettek részt, amely fontos lett volna, hisz sok esetben hiányos dokumentációt is adtak le – fejtette ki a megyeelnök.

Előző közleményünk részletes és átfogó képet ad a program nehézkes működéséről, amelyre a mostani négyéves keretegyezmény megoldást jelenthet.

Kérem ossza meg ismerőseivel: