Nehéz helyzetben az ötgyermekes Bács család

Felhívás adománygyűjtésre!

2016. október 15-én, szombaton este 20 óra magasságában a baróti Felső Víz utca (Nagyerdőalja) 3A házszám alatt lakó Bács család háza porig égett. A szomorú eset szerencsére nem követelt emberi áldozatokat, de az ötgyermekes, amúgy is nehéz körülmények között élő családnak mindene (ház, bútor, ruha, íratok) odaveszett, szó szerint annyival maradtak, ami rajtuk volt.

A Bács családot, akik a szomszédban lakó nagymama egy szoba-konyhás kis házikójában húzzák meg magukat az elkövetkező átmeneti időszakban, ruhaneművel, lábbelivel, tartós élelmiszerekkel, anyagilag, illetve minden olyan apró és nagyobb közhasználati tárggyal, kellékkel is lehet segíteni, amelyek a mindennapi túléléshez nélkülözhetetlenek.

A Bács család legkisebb gyermeke Anna 2 éves (23-as a cipő), Márton 12 éves (35-ös cipő), Noémi 14 éves (38-as cipő, Lady L-es ruhaméret), Lajos 18 éves (44-es cipő, L-es ruhaméret), István 19 éves (42-es cipő, M-es ruhaméret).

Tisztelettel kérünk tehát minden segítőszándékú magánszemélyt, egyesületet és vállalkozót, hogy adományával segítse a nagy gondban lévő baróti Bács család tagjait. 

Előre is köszönjük adományaikat!

A Bács család megsegítésére a következő bankszámlákra lehet pénzt utalni:

BACS I. PIROSKA 
OTP BANK ROMANIA S.A. 
RO67 OTPV 3000 0058 0195 RO01 lej
RO71 OTPV 3000 0058 0195 HU01 forint
RO24 OTPV 3000 0058 0195 EU01 euro
RO81 OTPV 3000 0058 0195 US01 dollar

Természetbeli adományaik mellett pénzbeli adományaikat is behozhatják az EMNT-Demokrácia Központ gyergyószentmiklósi irodájába.

Cím: Gyergyószentmiklós, Szárhegyi/N. Bălcescu u. 15-17. szám.

Tel.: 0762-248 705 (Tőkés Lehel)

Kérem ossza meg ismerőseivel: