Nem ígérnek pozitív változásokat a romániai parlamenti választások

Tőkés László a választások tárgyában tartott sajtótájékoztatót

KÖZLEMÉNY

Nem ígérnek pozitív változásokat a romániai parlamenti választások

    Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a küszöbön álló romániai parlamenti választások tárgyában tartott sajtótájékoztatót a nagyváradi EP-irodában december 7-én.

    Elöljáróban mélységes csalódását fejezte ki az iránt, hogy a magyarországi politika több jeles képviselője – az RMDSZ által félrevezetve – óvatlanul és kritikátlanul a teljesnek nem mondható „magyar összefogás” mellett korteskedik ezekben a napokban, átvéve és visszhangozva azokat a fél- és részigazságokat, amelyekre a Verestóy-párt és az általa bekebelezett Magyar Polgári Párt a kampányát felépítette. Kövér László országgyűlési elnök például korábbi önmagát cáfolva közösködött erdélyi kortesútján az RMDSZ és az MPP kétes hírű vezéreivel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig fölöslegesen riogatja az erdélyi magyarságot, hiszen a sajátos román választási törvénynek köszönhetően ezúttal nincs veszélyben a parlamenti jelenlétünk.

    Kiadott nyilatkozatában az EMNT elnöke így fogalmaz: „Az RMDSZ nem más, mint a romániai MSZP. Választási hazugságkampánya posztkommunista politikai módszertanára vall. Az erdélyi nemzeti oldalt megosztva – az MPP-t bekebelezve és az Erdélyi Magyar Néppártot kitaszítva – román állami segédlettel és finanszírozással él és uralkodik. Elszabadult korteshadjáratában a »magyar képviselet« sorsdöntő fontosságával és elvesztésének a veszélyével riogat, miközben a »Lex UDMR« alternatív választási küszöbje által parlamenti tagsága eleve biztosított. Közhelyes megállapítás, hogy a választások alkalmával a román fél minden esetben notórius módon előhúzza a »magyar kártyát«. Ez esetben viszont legalább ennyire igaz, hogy pártpolitikai céljai elérése végett az RMDSZ a »román kártyát” alkalmazza. Minden valóságtartalmuk ellenére erről szól a magyar sérelmek intenzív bevetése. Ezzel kapcsolatban egy román kommentátor joggal állapítja meg, hogy »a magyar politikusok tökéletesen elrománosodtak«”.

2-1

    Ami az általános politikai helyzetet illeti, Tőkés László kifejtette: „Az Európai Unió meghatározó fontosságú országaiban, valamint az Egyesült Államokban egyre erősödő lázadás van kibontakozóban a hatalmat jó ideje birtokló, önmagát lejáratott balliberális és opportunista politikai elittel szemben. A Colectiv-tűzeset alkalmával kirobbant népharag az egész romániai politikai osztály és posztkommunista berendezkedés azonnali leváltását követelte. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a felfokozott nemzetközi és hazai elégedetlenség körülményei között a többszörösen levizsgázott román politikai elit a küszöbön álló parlamenti választásokon ismét újrázásra készül, a közvélemény-kutatások pedig egyenesen a csontja velejéig korrupt utódkommunista Szociáldemokrata Párt választási győzelmét jósolják. A választáson induló román pártok jelöltlistáinak személyi összetétele is híven jelzi a bukott rezsim áldatlan folytonosságát. A Közpolitikai Intézet (JPP) frissen közzétett jelentése szerint a jelenleg hivatalban lévő parlamenti képviselőknek csaknem a fele újrázna: 55% a szociáldemokraták (PSD, 47% a nemzeti liberálisok (PNL), 78% a liberális demokraták (ALDE) és 60% az RMDSZ színeiben. Üdítő kivételt jelent ebben a tekintetben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) újdonsült pártja.”

    Az EMNT elnöke ismételten kiemelte: a visszarendeződési jelenség alól az RMDSZ sem képez kivételt. „Nem igaz tehát, hogy egy egyeduralmi pozícióban lévő magyar párt jelöltlistáinak kínálata érdemben a megújulás irányában mutatna. A hetedik mandátumukat követően is újrázni készülő Verestóy Attila szenátor és Márton Árpád képviselő lejáratódott személye állításunkat jól példázza. Mint ahogyan a bihari Szabó Ödön és Biró Rozália újraindítása is a régi korrupt irányvonal túlélési szándékát tanúsítja, félve őrzött mentelmi joguk biztosításával” – emlékeztetett Tőkés László, kiemelve: „A romániai népfelkelés közelgő évfordulóján, abban játszott élenjáró szerepe okán erdélyi magyarságunknak ragaszkodnia  kell a szabadság és a demokrácia értékeihez. Az elmúlt két és fél évtizedben az RMDSZ gyakorlatilag elárulta a saját programjában meghirdetett közösségi önrendelkezés ügyét – ezért a hisztérikusan hangoztatott »románveszélyen« alapuló választási kampánya teljességgel hiteltelen.”

    Újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László újfent a december 11-i választásokat illető dilemmáit öntötte szavakba. Bár csak egy magyar párt vesz részt a megmérettetésen, ez a párt már sokszor mérettetett meg és találtatott könnyűnek. Az erdélyi magyarság mostanra kialakult helyzete és a magyar képviselet végletes meggyengülése miatt elsősorban az RMDSZ-t terheli a felelősség – vélte, rámutatva: „egyházaink és magyar közösségünk még csak hallgatólagosan sem engedheti meg, hogy a templom és iskola Reményik Sándor-i eszményét az RMDSZ-párt olcsó szavazatszerző céljai szolgálatába alacsonyítsa”. Ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, hiszen a jelenléti aránnyal erőt lehet felmutatni, ugyanakkor azt tanácsolja, hogy ki-ki szavazzon meggyőződése, lelkiismerete szerint. De jó lelkiismerettel aligha lehet a Maros, a Bihar vagy pedig a Hargita megyei „magyar” listára szavazni annak tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította.

4

    Az EMNT elnöke végezetül rámutatott: az 1989-ben elkezdett, de megbicsaklott rendszerváltást és államreformot folytatni kell, a kiteljesedésig. „Ahogy Magyarországon a Fidesz-KDNP példásan következetes a demokratikus rendszerváltozás folytatásában, vagy éppen az MSZP és a Jobbik iránti viszonyulásában, hasonló következetességet kell nekünk is tanúsítanunk az RMDSZ és az MPP, illetve kettőjük politikai paktuma irányában” – szögezte le.

    Nagyvárad, 2016. december 7.

                                                                                                               Tőkés László
                                                                                                               EP-képviselő
                                                                                                               sajtóirodája


N Y I L A T K O Z A T
a küszöbön álló parlamenti választások tárgyában

    Az Európai Unió meghatározó fontosságú országaiban, valamint az Egyesült Államokban egyre erősödő lázadás van kibontakozóban a hatalmat jó ideje birtokló, önmagát lejáratott balliberális és opportunista politikai elittel szemben. A Colectiv-tűzeset alkalmával kirobbant népharag az egész romániai politikai osztály és posztkommunista berendezkedés azonnali leváltását követelte.

    Furcsa fintora a sorsnak, hogy a felfokozott nemzetközi és hazai elégedetlenség körülményei között a többszörösen levizsgázott román politikai elit a küszöbön álló parlamenti választásokon újrázásra készül, a közvélemény-kutatások pedig egyenesen a csontja velejéig korrupt utódkommunista Szociáldemokrata Párt választási győzelmét jósolják.

    A választáson induló román pártok jelöltlistáinak személyi összetétele is híven jelzi a bukott rezsim áldatlan folytonosságát. A Közpolitikai Intézet (JPP) frissen közzétett jelentése szerint a jelenleg hivatalban lévő parlamenti képviselőknek csaknem a fele újrázna: 55% a szociáldemokraták (PSD, 47% a nemzeti liberálisok (PNL), 78% a liberális demokraták (ALDE) és 60% az RMDSZ színeiben. Üdítő kivételt jelent ebben a tekintetben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) újdonsült pártja.

    Amint látható, ezen visszarendeződési jelenség alól az RMDSZ sem képez kivételt. Nem igaz tehát, hogy egy egyeduralmi pozícióban lévő magyar párt jelöltlistáinak kínálata érdemben a megújulás irányában mutatna. A hetedik mandátumukat követően is újrázni készülő Verestóy Attila szenátor és Márton Árpád képviselő lejáratódott személye állításunkat jól példázza. Mint ahogyan a bihari Szabó Ödön és Biró Rozália újraindítása is a régi korrupt irányvonal túlélési szándékát tanúsítja, félve őrzött mentelmi joguk biztosításával.

    Méltán háborít fel bennünket a székelyföldi autonómia oldalán álló magyar közszereplőknek a román igazságszolgáltatás általi meghurcolása, perbe fogása. Ez azonban semmiképpen sem késztethet bennünket arra, hogy összefogjunk Olosz Gergellyel és a romániai korrupció magyar képviselőivel – közük is azokkal a bihari jelöltekkel, akik az érmindszenti-nagyváradi Ady-központ elbitorlásával a magyar államot, a magyar adófizetőket meglopták, vagy azzal a Bíró Zsolt marosi képviselőjelölttel, aki – Biró Rozália házassági rokonaként – nyerészkedés céljából készül a bukaresti parlamentbe.

    Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról próbálja meggyőzni Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy Erdély megvalósult a „magyar összefogás”. Ezzel szemben nyílt titoknak számít, hogy az RMDSZ kampányfogásának és kommunikációs trükkjeinek köszönhetően felfuttatott Magyar Polgári Párt valójában nem is létezik, illetve árnyéklétét a háttérben munkálkodó Szász Jenő volt pártelnök befolyásának köszönheti.

    Az RMDSZ nem más, mint a romániai MSZP. Választási hazugságkampánya posztkommunista politikai módszertanára vall. Az erdélyi nemzeti oldalt megosztva – az MPP-t bekebelezve és az Erdélyi Magyar Néppártot kitaszítva – román állami segédlettel és finanszírozással él és uralkodik. Elszabadult korteshadjáratában a „magyar képviselet” sorsdöntő fontosságával és elvesztésének a veszélyével riogat, miközben a „Lex UDMR” alternatív választási küszöbje által parlamenti tagsága eleve biztosított.

5

    Közhelyes megállapítás, hogy a választások alkalmával a román fél minden esetben notórius módon előhúzza a „magyar kártyát”. Ez esetben viszont legalább ennyire igaz, hogy pártpolitikai céljai elérése végett az RMDSZ a „román kártyát” alkalmazza. Minden valóságtartalmuk ellenére erről szól a magyar sérelmek intenzív bevetése. Ezzel kapcsolatban egy román kommentátor joggal állapítja meg, hogy „a magyar politikusok tökéletesen elrománosodtak”.

    A romániai népfelkelés közelgő évfordulóján, abban játszott élenjáró szerepe okán erdélyi magyarságunknak ragaszkodnia kell a szabadság és a demokrácia értékeihez. Az elmúlt két és fél évtizedben az RMDSZ gyakorlatilag elárulta a saját programjában meghirdetett közösségi önrendelkezés ügyét – ezért a hisztérikusan hangoztatott „románveszélyen” alapuló választási kampánya teljességgel hiteltelen. Az erdélyi magyarság mostanra kialakult helyzete és a magyar képviselet végletes meggyengülése miatt elsősorban őt terheli a felelősség.

    Mindezeket szem előtt tartva, egyházaink és magyar közösségünk még csak hallgatólagosan sem engedheti meg, hogy a templom és iskola Reményik Sándor-i eszményét az RMDSZ-párt olcsó szavazatszerző céljai szolgálatába alacsonyítsa.

    Huszonhét év után a rendszerváltozást kisebbségpolitikai téren is folytatnunk kell. Kövér László házelnöknek nincs mit keresnie Verestóy Attila vagy Szabó Ödön és Biró Rozália társaságában.

    A Fidesz-KDNP példásan következetes a demokratikus rendszerváltozás folytatásában, vagy éppen az MSZP és a Jobbik iránti viszonyulásában. Hasonló következetességet kell nekünk is tanúsítanunk az RMDSZ és az MPP, illetve kettőjük politikai paktuma irányában.

    Nagyvárad, 2016. december 7.

                                                           Tőkés László
                                                           az EMNT elnöke

Kérem ossza meg ismerőseivel: