Nem januártól, májustól ígérik

A román kormány később, de jobban emelné a minimálbért

    A hivatalban lévő román kormány később, de nagyobb összeggel emelné a minimálbért, mint ahogy azt novemberben lemondatott elődje ígérte.
    A Dacian Ciolos vezette technokrata kabinet kedden arra tett javaslatot, hogy májustól 1250 lejre emeli a minimálbért – jelentette a Mediafax hírügynökség. A javaslatot a szakszervezetek elfogadták.
    A minimálbér emelését – a novemberben lemondatott – Victor Ponta kormánya ígérte meg még 2015 elején. A Ponta-kabinet ígérete szerint a minimálbérnek 2016. január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelkednie. A novemberben beiktatott Ciolos-kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy nem tudja a hazai össztermék három százaléka alatt tartani 2016-ban a költségvetési hiányt.
    A Ciolos-kormány hétfő délután öt órán át egyeztetett a minimálbérről a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel, de nem sikerült elfogadtatnia a szakszervezetekkel, hogy csak május elsejétől lépjen érvénybe a minimálbér-emelés.
    A kabinet keddi javaslatát – mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét – a szakszervezetek elfogadták. A Gazdasági és Szociális Tanács kedden délután véleményezi a kormány legújabb javaslatát, melyről a kormány szerdai ülésén fogadhat el határozatot.
    2014 végén a román statisztikai hivatal adatai szerint Romániában 4,5 millióan álltak alkalmazotti munkaviszonyban. A Mediafax hírügynökség a munkaügyi hatóságok adatait idézve közölte, hogy 2015 decemberében valamivel több mint 1,4 millió munkavállalót foglalkoztattak minimálbéren.

Gazda Árpád/MTI

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: