„Nem szálltunk le a barikádról, csak most szellemi síkon visszük a forradalmat”

Az 1956-os forradalom volt a központi témája a 12. EMI-tábor második napjának: Wittner Mária és Murányi Levente ’56-osok, valamint Popély Gyula történész részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetés a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométerkőnél. Az előadók egyetértettek abban, hogy a hatvan éve elindult folyamat a mai napig tart, és a mostani fiatal generációjának is fontos szerepe kell hogy legyen a kitűzött célok elérésében.

A beszélgetés vezérfonala az ifjúságnak a forradalomban játszott szerepe volt. „Kikötöttem a barikádon” – fogalmazott Wittner Mária, aki határozott neveltetésének és az ország helyzetéről, a sok szenvedőről szerzett személyes tapasztalatainak tulajdonította, hogy rögtön október 23-án csatlakozott a felkelőkhöz, és egészen október 4-i megsebesüléséig harcolt Budapest utcáin. Ugyanakkor sorsszerűnek érzi az események alakulását, hiszen1956 nyarán betegség miatt kevésen múlt az élete, és mint később megtudta, a harcok alatt telitalálat érte a házat, ahol azelőtt lakott. „Életben maradtam a forradalomnak” – foglalta össze a történteket, ahogyan később, amikor halálos ítéletét börtönbüntetésre változtatták, „életre ítélték” saját megfogalmazása szerint.

Miután 33 évig nem volt szabad a forradalom igazságát elmondani – „összeszorított fogakkal kellett hallgatni, ha az ember nem akart visszamenni a börtönbe” –, Wittner Mária erkölcsi kötelességének érzi a mártírok tisztességének helyreállítását. Ötvenhat ifjúsága „a félelem korában nőtt fel”, a barikádról pedig mély nyomot hagyott benne az egymásra találás élménye: „Tudtunk örülni, együtt örülni.”

Murányi Leventét „megtévesztettnek” nyilvánítva ítélték el, és börtönözték be a MÚK – Márciusban újrakezdjük – szervezéséért. Ő az ifjúi lelkesedésre és magabiztosságra emlékezett vissza: nem tudtak belenyugodni a forradalom leverésébe, és lehetséges szövetségesekről, segítségről nem is tudva, magukat elég erősnek érezték, hogy újra kirobbantsák és végigvigyék a forradalmat.

A felvidéki Popély Gyula számára a nemzeti öntudat formálója volt 1956, a forradalom eseményeit családjával követte végig a rádión keresztül, és azt élte át gyerekként, hogy annak elbukása milyen keservesen érintett felnőttet, gyereket egyaránt. „Tehetetlen, vak düh” uralkodott el az emberekben, amikor nem jött segítség, a világ cserben hagyta a szabadságért harcoló magyar népet. „Bennünket egyformán eladott a Nyugat és a Kelet” – fogalmazott a történész, utalva a Magyarország rovására kötött háttéralkukra.

Arról, hogy a mai fiatalság helyt tudna-e állni úgy, ahogy az ötvenhatosok helyt álltak, Wittner Mária úgy vélekedett, hogy az a generáció, amely már a szabadságban nőtt fel, „nem fogja könnyen adni a szabadságát”, ha arra kerül a sor. „Egyet soha ne felejtsetek el: haza csak egy van” – intett az ’56-os hős, és a nyelv, a kultúra megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nem szálltunk le a barikádról, csak most szellemi síkon visszük a forradalmat” – utalt a forradalom befejezetlenségére Wittner Mária, aki úgy fogalmazott, ’56 után harminchárom évig, de helyenként még ma is ugyanazok működtetik az országot. „Félelem nélküli forradalmat igazából a fiatalok tudnak csinálni” – hangzott el. Murányi Levente szintén lát reményt az ifjúságban, de rámutatott: „a keresztény nemzetek Európáját” tönkretenni akarók rengeteget ártanak azzal, hogy a szabadság és a szabadosság fogalmát próbálják összemosni.

„Nekem soha nem lesz pártkérdés ’56, nekem mindig ’56-kérdés lesz” – hangzott a beszélgetés zárómondata Wittner Máriától.

A beszélgetést megelőzően 1956-nak a felvidéki magyarságra tett hatásáról tartott előadást Popély Gyula. A történész-professzortól megtudhattuk, a csehszlovák elvtársak a magyar forradalom tárgyalás nélküli, gyors likvidálását javasolták, „készségesen vettek volna részt egy Magyarország elleni katonai intervencióban”, és a szovjetek voltak azok, akik nem adtak erre engedélyt. Mint a titkosszolgálati jelentésekből kiderül, a szabadságharc iránt táplált szimpátia legapróbb jeleit is gondosan figyelték, és „felülről irányított magyarfóbia és magyarellenesség” volt jellemző, hiszen „a magyarokat már 1918-tól a szlovákság ősellenségeként próbálták démonizálni”. Popély Gyula úgy vélte, ’56-ról nem lehet úgy beszélni, hogy ne idéznénk fel Trianont, és fontos mindenkinek végiggondolnia, hogy a 20. század két nagy tragédiája megtörte-e, vagy pedig megerősítette a magyarságot.

Pénteken, augusztus 12-én 10 órától kerekasztal-beszélgetést tartanak az EMI-táborban, amelyre az erdélyi magyar pártok vezetői kaptak meghívást. Ezt követően a Baszk Nemzeti Párt ifjúsági csoportjának képviselői tartanak előadást a függetlenedésért vívott harcról, majd Izsák Balázzsal kerül sor beszélgetésre a székely autonómia kapcsán. A nagyszínpadon este a Beatrice és a Kalapács zenekarok lépnek fel. Részletes program és tudnivalók a www.emitabor.hu oldalán érhetők el.