Nem vezetnek be lazító intézkedéseket július 1-jén

tataru_jun29

Az új megbetegedések számának növekedése miatt az eredetileg július 1-jére tervezett újabb lazító intézkedések bevezetésének halasztásáról döntött a járványügyi szakemberekből álló műszaki-tudományos csoport – közölte hétfő este az egészségügyi miniszter.

Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, a testület megvizsgálta az elmúlt két hét adatait, és mivel az új megbetegedések, az intenzív terápiás ellátást igénylő esetek és a koronavírus okozta elhalálozások száma is nőtt ebben az időszakban, a szakemberek a július 1-jétől tervezett lazítások gyakorlatba ültetésének halasztása mellett döntöttek.


Tătaru: 30-39 évesen, társbetegségek hiányában is bele lehet halni a koronavírus-fertőzésbe

Azt üzeni az egészségügyi miniszter a koronavírus létezésében kételkedőknek, hogy látogassanak el a kórházak intenzív osztályaira és győződjenek meg róla, hogy olyan 30-39 éves betegek is belehalhatnak a fertőzésbe, akiknek nincsenek más betegségeik.

Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak adott interjúban rámutatott, a szabályok és az óvintézkedések be nem tartása miatt nő a megbetegedések száma.

“Még nem vagyunk túl az első hullámon, még nem jutottunk oda, hogy visszatérjünk a majdnem normális életünkhöz, amit július végére, augusztus elejére jósolnak. Ez még az első hullám, és ha nem vigyázunk, két csúcsa is lehet ennek a hullámnak, és előfordulhat, hogy a második csúcs az elsőnél súlyosabb lesz” – mondta.

A miniszter hozzátette, a koronavírus létezésében kételkedők látogassanak el az intenzív osztályokra, és győződjenek meg róla, “hogy a vírus létezik, hogy a betegség létezik, hogy 30-39 évesen, társbetegségek hiányában is bele lehet halni”.


Forrás: www.agerpres.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0