Nemzetközi tornát szervez a Sapientia U23 jégkorongcsapat

Idén is lesz EUHL Sekler Cup

A Sapientia U23 a 2019-2020-as szezonban csatlakozott az Európai Egyetemi Hoki Ligához (EUHL). Az első idény kimondottan sikeres volt, mert a játékosok rengeteg értékes nemzetközi tapasztalattal gazdagodtak, emellett pedig egy tornát is rendezhettünk Karcfalván az EUHL égisze alatt. Idén a liga nem tudott elrajtolni, de a Sekler Cupra így is sor fog kerülni a hétvégén.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia akárcsak tavaly, idén is arra törekedett, hogy az egyetemista csapat a hazai felnőtt bajnokság mellett olyan nemzetközi mezőnyben is versenyezhessen, amely fizikálisan, technikailag közelebb áll a játékosainkhoz.

Ezt a tervet a járványhelyzet némiképp áthúzta, módosította. A román bajnokságot töredezett program mellett, de jó játékkal és figyelemreméltó eredményekkel sikerült teljesíteni. Az Európai Egyetemi Hoki Liga azonban nem tudott elstartolni. Mivel nemzetközi versenysorozatról van szó, ahol egy csoportban 3-4 különböző ország csapata szerepel, az utazási korlátozások, és az eltérő szabályozások lehetetlenné tették a lebonyolítást.

Az előző idényben hatalmas elismerésként és sportdiplomáciai sikerként éltük meg, hogy rögtön a csatlakozásunk után hazai pályán szervezhettünk tornát az EUHL keretén belül. A 2020 februári EUHL Sekler Cup a játékosok számára egyedi tapasztalatot jelentett úgy szakmailag, mint érzelmileg.

Ismerve a tavalyi torna pozitív hozadékait, idén is igyekeztünk tető alá hozni az eseményt, annak tudatában is, hogy az Európai Egyetemi Hoki Ligában idén még nem játszottak mérkőzést. A törekvésünk eredményesnek bizonyult, ugyanis április 30. és május 2. között a Felcsíki Műjégpályán sor kerül a II. EUHL Sekler Cupra.

Ezúttal is színes lesz a Karcfalvára érkező mezőny, ugyanis szlovák és cseh jégkorongozók egyaránt jégre lépnek. A tornán a Sapientia U23 mellett jelen lesz a HC Uniza Zilina, a tavalyról már ismert UK Praha és egy EUHL-es válogatott, az EUHL Select. Utóbbi gárda a csehországi UTB Zlín és a Gladiators Trencin együtteseire épül, de a másik résztvevők is adnak néhány játékost a keretbe.

A II. EUHL Sekler Cup mérkőzései ugyan üres lelátok előtt zajlanak majd, de a Székelyföldi Jégkorong Akadémia Youtube-csatornáján élőben közvetítünk minden összecsapást.


A II. EUHL Sekler Cup programja:

Péntek, április 30.

15.00 HC Uniza Zilina – UK Praha
18.20
Nyitóünnepség
18.30
Sapientia U23 – EUHL Select

Szombat, május 1.

15.00 UK Praha – EUHL Select
18.30 Sapientia U23 – HC Uniza Zilina

Vasárnap, május 2.

13.00 HC Uniza Zilina – EUHL Select
16.00 Sapientia U23 – UK Praha
18.00 Záróünnepség

Kérem ossza meg ismerőseivel: