Néptáncelőadás Gyergyóditróban

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: Erdély.ma – Levelek Londonba

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Erdély.ma – Levelek Londonba című előadását mutatja be Gyergyóditróban. Az előadás 2021. május 7-én, pénteken 19:00 órától tekinthető meg a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban.

Kelet-Európa egyik legnagyobb problémájáról, a fiatalok kivándorlásáról szól, amelyek okán ünnepeink, szokásaink is változnak, silányulnak. A helyenként drámai hatású produkcióval a rendező-koreográfus, forgatókönyv író Diószegi László emléket kíván állítani múltbéli értékeinknek, és egyben egy figyelmeztetést is megfogalmaz a jelenünkkel, jövőnkkel kapcsolatban.

Jegyek a Gyergyóditrói Polgármesteri Hivatal titkárságán válthatók, naponta 8:00–15:00 óra között, illetve előadás előtt egy órával.

Belépőjegy: 20,00 lej – teljes értékű jegy. 10,00 lej nyugdíjas és diákjegy.


(…) „Az elmúlt harminc év nagyon sok változást hozott. Népdalaink, néptáncaink ugyanazok, de az életünkben, fájdalmainkban nem múlt el nyomtalanul ez az emberöltő. Az erdélyi magyarság és népművészet ma talán még nagyobb veszélyben van, mint harminc évvel ezelőtt. Az évszázados kincseinket, a magyarságot ma nem a román nacionalizmus, a kommunista diktatúra fenyegeti. Ezek könnyen felismerhető, nyilvánvaló veszélyek voltak, amelyekkel összefogással, erős hittel és elszántsággal eredményesen szembe lehetett szállni. Ma sokkal alattomosabb folyamatok tűntek fel. A jólétet, gazdagodást, boldogulást kínáló globalizáció úgy emészti fel évszázados kincseinket, hogy szinte észre sem vesszük azok visszafordíthatatlan elmúlását.
Mindennél időszerűbb ma erről a lopakodó, fenyegető, értékeinket felemésztő veszélyről a művészet nyelvén szólni. Arról, hogy ma nem a román nacionalizmus, hanem a falvak lakosságának tragikus elöregedése, a fiatalok kivándorlása miatt szűnnek meg a magyar iskolák. Arról, hogy az erdélyi falvak világától teljesen idegen, az amerikai „pénzcsináló társadalom” szemlélete nálunk is ellenállhatatlanul terjed, és nyeli el azt a csodálatos, emberi világot, amely az évezredes európai kultúra egyik meghatározója, keleti bástyája volt. Arról, hogy évszázados közösségi ünnepeinket, a keresztelőket, katonabúcsúkat, bálokat és kalákákat felváltják az ócska import alkalmak, amelyek gagyi, üzleti akciókká silányítják értékeinket. Arról, hogy a pénz és a szerzés reményétől megszédült fiataljaink „Angléban”, „Italiban”, „Spénben” dolgoznak hajnaltól éjszakáig, és maguknak sem merik bevallani, hogy összekuporgatott pénzükkel csak otthon lehetnek valakik, évente két hétig boldogok.

Erről szól tehát az új Tündérkert, az „Erdély.ma”. A műsor emlék és riasztás. Egyszerre mutatja a gyönyörűséges múltbeli értékeinket és aggodalmas jelenünket.”

(Diószegi László)


A műsor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.


Kérem ossza meg ismerőseivel: