Neve nincs park

Amikor úgy vannak a dolgok, ahogyan jó nekünk. Hát épp így!

A zöldövezet állandóan nagy problémát jelent. Ott irtjuk, ahol csak érjük.

Ez az idilli gondolkodásmód többször kiütötte a biztosítékot a lakosság körében, „a kevés zöldövezet és a parkoló kell a harmadik autómnak” című kultúrbeszélgetések kapcsán. Nem kell elszomorodni, hogy miért nem lett változás, és nem is kell bűnösöket keresni, mert itt a válasz. Azért nincs szép parkunk, szép „piacterünk” (mint például a szebeni nagypiactér), mert Gyergyó városa még gyermek. Helyesbítek, egy szülő nélküli gyermek. Ha lenne egy felmérő verseny, amire be lehetne nevezni, hamar elérnénk a megye óvodája címet. Nem igaz, hogy nincsenek és nem voltak próbálkozások javítani a város látképén, mert voltak, és az elmúlt húsz évhez képest az utóbbi pár évben volt, ha nem is látványos, de halványbeli változás foltosodik itt-ott, ez igaz, de még mindig hiányoznak az alapok.

Van egy frappáns kis felszólító mondatocska, amivel tatám szomszédja piszkált, mikor a cseresznyefa a hátára vett. „Szállj le a fáról, ne taposd a füvet!”

Kedves mindannyiunk, mi még itt tartunk, és itt nincs kivétel, mert nem is lehet kivétel, mikor a zöldövezetek ösvényekkel vannak körbetűzdelve. Három másodperc időt akarunk megspórolni azzal, hogy végiggázolunk a díszcserjéken. A baj az, hogy a bokor nem áll félre, és négy-öt jól irányzott, tankbeállású lődörgésnél többet egy facsemete sem bír ki.

Itt most csak azt hadartam el, hogy miért nem lesz szép zöldövezetünk, kényelmes terünk, ahol a város ünnepelhet, és megyei jogú városhoz illően miért nem tarthatunk hasonló vásárokat, mint amilyen akár a pesti Deák téren is szokott lenni karácsonykor. Jogos lehet az olvasói észrevétel, hogy nincs mindennap karácsony, de legrosszabb esetben is van vagy ötven akárhány szombatunk, és legalább ennyi vasárnapunk, és a többi ünnep nincs is megemlítve.
Most jön a másik feketeleves.

Ki tud arról, hogy van egy park Gyergyóban, ami nem is létezik?

Vegyük csak számba. Van a központi park, ami jelenlegi állapotát tekintve egy parknak kinevezett, fákkal zöldre festett, óriási körforgalom. Akárhogy is, de nincs mit szépíteni. A második a Petőfi- és Kossuth-szobor közötti zöldfelület. Harmadik az Orbán Balázs terünk, ami jobb híján egy tömbház előtere. A negyedik a temető. Nem kell megrökönyödni, mert ez a legcsendesebb hely, amit a városban zölden lehet találni, és még bérmentes, állandó művészeti kiállítótér is, ha valaki nem akar úgy tekinteni rá, mint fogyatkozó önmagunk névjegyzékére. Sokan ötödiknek a Csíki-kertet mondanák, de a „nagyvárosi” embereknek az már kirándulásszámba megy. Gyilkostó hol a miénk, hol nem, de ez egy másik történet. Elérkeztünk az utolsóhoz, legalábbis, amire én gondoltam.

Ez a hely a Virág negyedben az ötös és hatos tömbház között rejtőzik. Évekig nem jártam arra, mert annyira lepukkant, hogy elhanyagoltságával szinte-szinte láthatatlanná vált, pedig aranyos hely tudna lenni.

Tudom-tudom, nincs pénz, a munka bajjal jár, az utolsó csukja be az ajtót.

Mondjuk, könnyű nekem beszélni, mert ülök a gép előtt, és csak írok. De lefotóztam a parkot, amit én láttam, és azt a parkot, amit önök is láthatnak.

Vagy a lehetőséget látjuk meg benne, hogy mire alkalmas az a hely, mire lennénk képesek mi, vagy azt, hogy valaki nem kaszálta le a füvet. (Azért gondolom, van különbség). Na, de hogy hab legyen a tortán, a két park, amit látnak, egy és ugyanaz.

(A Photoshop-guruk legyenek elnézőek a laikus munkáért. Köszönöm.)

Sokan úgy vélik – magam is gondolkodtam rajta -, hogy el kell innen menni, mert itt nincs semmi, vagy, hogy a régmúlt egyik kedvenc közmondásommal éljek: „Minden út Gyergyóba vezet és pusztulásba”. Bárhonnan nézzük, mi egy kivételesen jó helyen élünk. Nincs tornádó, árvíz, földrengés, háború, és mi mégis sírunk. Mintha genetikailag kódolt lenne ez a gyergyói emberekbe. Hasznos a sírás! Másképp nem őriznénk ennyire a hagyományát, mert, ahogy a képen is látszik, attól a sok „egéritatástól” nőtt meg az a sok fű, és nem a verítéktől, de maradhat, mert a hó majd lenyomja, úgysem jár ott senki.

Kár, hogy Gyergyóban, magában a városban, abban a tízezer emberben nincs akarat. Vagyis akarat van, de nincs pénz. Pénz is kerülne, csak valamivel baj van, no. Ha volna, ez a kis hely szebb volna, mint ahogy én mindenki elé álmodtam.

Miért volna szebb?

Mert sokan ülnénk ott azokon a padokon, amelyeket szándékosan hagytam ki a képből. Szándékosan hagytam ki a sétáló anyukákat, párokat, rajzoló gyerekeket, zenélő sulisokat.

Egy park tudna mit mesélni.