Nincs járványveszély Csíksomlyón

Várják a zarándokokat a pünkösdi búcsúra

Hargita megyében nincs kanyarójárvány-veszély, közölte sajtóközleményében Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.

Az AGERPRES hírügynökséghez is eljuttatott közlemény szerint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetőjével és Urbán Erik ferences szerzetessel, a csíksomlyói búcsú egyik főszervezőjével is egyeztetett a kanyaróveszélyről.

A közlemény szerint a közegészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi azt mondta: a roma közösségben valóban van egy gócpont, amelyet “tematizál a média”, de “nincs szó járványról, és nincs ok a pánikra”.

‘Nincs járvány, a lakosság jelentős része be van oltva kanyaró ellen. Ugyanakkor a búcsú szervezésében semmilyen változást nem okoz, és különleges járványtani intézkedésekre sincs szükség’ – idézi a közlemény Tar Gyöngyit.

A közegészségügyi szakember hozzátette, figyelmeztetést fogalmaztak meg, hogy egy gócpont van Csíksomlyón, de nincs ok a pánikra, hiszen a roma közösségben kialakult gócpontból a 18 fertőzött gyereket kórházban kezelik, a többi gyerek pedig megkapta az oltást. Ugyanakkor a szakember felhívja a figyelmet, hogy a nagy tömegek járványtani szempontból eleve veszélyt rejtenek, de a lakosság nagy része megkapta az oltást. Akik esetében nem lehet biztosra tudni, azoknak javasolt, hogy kerüljék a nagy tömegeket – olvasható a közleményben.

Urbán Erik ferences szerzetes szerint minden évben történnek sajnálatos esetek, és azt javasolják a zarándokoknak, hogy saját felelősségre, de vegyenek részt a búcsún.

‘Az előkészületek zavartalanul, rendben folynak, a pünkösdi búcsúra zarándokolókat szeretettel várjuk a kegyhelyre, amely elő van készítve az előző évekhez hasonlóan a nagyszámú zarándokcsoport fogadására’ – mondta a szerzetes.

‘Nagyobb az esélye egy lábtörésnek, mint hogy valaki elkapja a kanyarót a csíksomlyói búcsún’ – idézi a közlemény Borboly Csaba megyei tanácselnököt.

Forrás: www.agerpres.ro
Címfotó: Veres Nándor/MTI

Kérem ossza meg ismerőseivel: