Nyilatkozott a Progym 88-asa

Ferencz Csibi Róbert: élni akarok a lehetőséggel

Csapatunk fiatal hátvédje, Ferencz Csibi Róbert kifejtette, motiválja Roman Kosztromin vezetőedző azon kijelentése, hogy bárki lehetőséghez juthat a jelenlegi keretből. A korosztályos válogatottban is megfordult védő közölte: minden egyes lehetőséggel érni akar, hisz ez jelenthet biztos utat a fejlődéshez. Ferencz Csibi Róbertet mindemellett a csapat edzőiről, és a kereten belüli hangulatról is kérdeztük.

– Második idényed következik a felnőttek között. Milyen tervekkel vágsz neki?

– Igen, ez a második szezonom, az elmúlt idényben azonban nem tudtam teljesen a Progym rendelkezésére állni. A román és a magyar korosztályos bajnokságban is helyt kellett állnom, utóbbiban a Csíkszeredai ISK színeiben, azonban amikor lehetőséghez jutottam, mindig örültem, hogy játszhatok. A legfontosabb az, hogy játéklehetőséghez jussak, ennek érdekében pedig mindent megteszek.

– A vezetőedző azt mondta, minden fiatal lehetőséghez jut, ha megfelelően teljesít az edzéseken. Mennyire motivál ez téged?

– Azt hiszem ugyanúgy motivál engem is, mint más fiatalt. A lehetőség adott, csupán élnünk kell vele.

– Játszottál a felkészülési mérkőzéseken. Mekkora nyomás van ilyenkor egy fiatal játékos vállán?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nyomás rajtam. Bizony volt, de úgy gondolom, ez természetes. Meg kell tanulnom kezelni ezeket a helyzeteket, és az edzőim segítségével úgy érzem sikerülhet.

fcsr1– Milyen viszonyban vagy a csapattársakkal, és ki az, akivel a leggördülékenyebb a kapcsolatod?

– Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem az öltözőbe, mindenkivel jól kijövök. Jó fejek voltak velem, mindenki biztatott. Ha nevet kell mondanom, akkor mindenképp „Mester”, Szakács Szabolcs nevét mondanám, ő az, aki pár perc alatt mosolyt tud csalni az arcomra, biztat, ugyanakkor azt is megmondja, ha valamit nem jól csinálok. Mindig segít.

– Roman Kosztromin és Vaclav Novák sokat tapasztalt játékosok. Milyen véleménnyel vagy a párosukról?

– Két különböző játékos, különböző karakterrel, a céljuk azonban ugyanaz: kihozni a legtöbbet, úgy a fiatalokból, mint a keret többi tagjából.

– Elég jó teljesítményt nyújtottál a felkészülési mérkőzések alatt, a lelátón többen a fiatal Gógához hasonlítottak. Mit jelent ez neked?

– Én a munkámmal foglalkozok, azzal, hogy kellőképpen odafigyeljek. Nem foglalkozhatok a közönséggel, persze jól esik ilyen dolgokat hallani.

– Van példaképed?

– Igen, van, a Chicago Blackhawksban szereplő Patrick Kane. A kedvenc csapatom és a kedvenc játékosom. Mindez közrejátszott a mezszám választásánál is, Kane miatt leszek a Progymnál 88-as.

– Van személyes célod a szezont illetően?

– Éljek a kínálkozó lehetőségekkel, tapasztalatot szerezzek, és egyre jobb legyek. A csapatot illetően a rájátszás jelenti az elsődleges célt, aztán meglátjuk hogy alakulnak a dolgok.

Kérem ossza meg ismerőseivel: