Olaszos könnyedség az idei Régizene Fesztiválon

Hat országból érkező 16 együttes tart összesen húsz koncertet a Csíkszeredában július 9-én kezdődő Régizene Fesztiválon. A rendezvény nulladik napján, július 8-án kerekasztal-beszélgetésen emlékeznek vissza a Fesztivál kezdő lépéseireés az elmúlt 35 évre a meghívottak Boér Károly moderátor vezetésével. Este fél kilenctől örömzenélés, a Nyári Egyetem tanárainak és diákjainak improvizatív játéka hallható rendhagyó módon a Petőfi Kávéházban, mintegy bemelegítőként a másnaptól induló Fesztiválra.

„La bella musica italiana”

„Míg tavaly a francia zenéé volt a főszerep a fesztiválon, idén az élettel átitatott, érzékeny olasz muzsika a téma, amely bár kevésbé intellektuális a francia zene után, nagyon közvetlen és örömet hozó. Mert az ember szívében megvan egy mély vágyakozás a boldogság iránt, és éppen ez a régizene missziója, hogy boldogságot keltsen” – magyarázta dr. Filip Ignác művészeti vezető.

A négy nap alatt sorjázó 20 magas minőségű koncert után a fesztivált egy mágikus este zárja, ahol zenészek, diákok és a közönség együtt zenél és táncol reneszánsz kori ritmusokra.

Helyi értékmegőrzés és egyidejű nyitás az univerzális kultúra felé

A pénteki sajtótájékoztatón Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszönetét fejezte ki az elkötelezett, nagyon színvonalas munkát asztalra tenni vágyó szervező csapatnak, illetve azoknak a kollégáknak, önkénteseknek is, akik kevésbé látszanak ugyan, de munkájuk nélkülözhetetlen. Kiemelte Fazakas Gabriella programfelelős őszinte, komoly munkáját, és dr. Filip Ignác Csabát, akinek eddigi nyolc éves művészeti vezetői irányítását (2008-tól tölti be ezt a tisztet) a Fesztivál történetében mintegy mérföldkőként értelmezte.

Ferencz-Salamon Alpár, Hargita Megye Tanácsa képviselője elmondta, hogy a Fesztivál immár 10 éve a megyei önkormányzat megkülönböztetett támogatását élvezi, amely, mint főtámogató, a tavalyival megegyező finanszírzásban részesíti idén is az intézményt, és szándékszik ezt fenntartani az elkövetkezőkben is.

Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere tiszteletét és elismerését fejezte ki a szervezők iránt. Elmondta, nagyon örül, hogy annak idején a város segítségével indulhatott újra a fesztivál és fejlődött mai – nemzetközi – színvonalára. Fontosnak tartja, hogy a helyi értékek felkarolása mellett helyet kap és helyet kell, hogy kapjon a továbbiakban is egy ilyen minőségű, egyetemes értékeket felmutató fesztivál is, amely képes nyitni az univerzális kulturális értékek felé is.

regizene

Dr. Filip Ignác Csaba az olasz zene szépségeire reflektálva részletesen áttekintette a Fesztivál programját. Hozzátette, hogy a Nyári Egyetem ügyesebb diákjai számára fellépési lehetőséget biztosítanak majd az egyes koncertek elején, hogy kipróbálhassák magukat a nagyközönség előtt is.

Megvalósítások tükrében

Ferencz Angéla hangsúlyozta, hogy a szervezői munka egy folyamat, amelyet nem föltétlen a szakaszos eredményekben kell mérni. Ettől függetlenül az idei szervezői munka eredményeként új honlappal rukkoltak elő (www.regizene.ro), amely jobban igazodik a nemzetközi arculathoz. A koncertlátogató idén színes, krétapapírra nyomott műsorfüzetet kap kézbe, amelynek tartalma nagyon igényesen épül fel. A résztvevő együtteseknek kerámia emlékplakettet nyújtanak át, amelynek elkészítését, pályázat útján, Móga Attila borszéki képzőművész nyerte el, ebből is kitűnik a szervezők igyekezete a zene és képzőművészet összekapcsolására. Az idei fesztivál arculata a hagyományhoz híven Mérey András grafikusművész 80-as években megalkotott plakátterveire épít. A kulturális központ reklámanyagként egy DVD-t is megjelentetett, amely részleteket tartalmaz az elmúlt év felvételanyagából.

A Fesztivál évről évre térben is kiterjed: Ferencz Angéla kiemelkedő eredménynek tartja, hogy a Barokk Fesztiválzenekar idén Bukarestbe is elviszi a Fesztivál hírét, 11-én, szombaton a bukaresti Szent János templomban játsszák el műsorukat. Ez a projekt a Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român) támogatásával jöhetett létre.

A Régizenei Nyári Egyetemen idén kilencféle képzésen vehetnek részt a diákok, melyek közül kiemelte az idén induló zenekritika-kurzust, amely a régizene megítélésének problémakörét próbálja körüljárni. Újdonság szintén, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával hét ösztöndíjas helyet tudtak meghirdetni kisebbségi diákok számára, akik között sváb, szász és olasz jelentkezők is vannak.

Mindaz a program, amely a Fesztivál alatt zajlik, nem jöhetett volna létre a támogatók nélkül, akiknek segítségét külön megköszönte a kulturális központ igazgatója. A Fesztivál támogatói: Hargita Megye Tanácsa, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Bethlen Gábor Alap, a Luxembourg Export Office, a Román Kulturális Intézet, Magyarország Külügyminisztériuma, a Communitas Alapítvány, a szászhermányi Orgonaépítő és Asztalos Kft., a Heineken, a Perla Harghitei, illetve a Garden Proiect.


 

La bella musica italiana

Interjú Dr. Filip Ignác Csabával, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti tanácsosával

Közeleg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Hogyan értékeli az eddigi éveket?

Románia legnagyobb régizene fesztiválja, de Közép-Európa szinten is a legszínvonalasabbak közé tartozik. Fontosak voltak a kezdeti évek, amikor magyar értelmiségi-, illetve diáktalálkozóként nagy népszerűségnek örvendett. Ezért tiltották be 1986 és 1990 között.

Az újrakezdés és a fesztivál jelen kiadása viszont már a nemzetköziségről szól, európai szinthez való igazodást jelent. Ez azért is fontos, mert Romániában nem oktatják a régizenét, a hivatalos tananyagban nem szerepel (ill. ennek tanítására minimális lehetőséget kínál az oktatási rendszer).

Az előző fesztivál témája a francia zene volt. Mi az idei fesztivál főtémája?

Amint a fesztivál mottója is jelzi – La Bella Musica Italiana – a főtéma az olasz zene. Az olasz zene mindig is meghatározó volt az európai kultúrában. Volt, amikor újító szerep jutott neki, vagy a meglévő stílust fejlesztette tovább egyedi módon.

És hogyan értelmezzük ezt? Mitől ölt egy felhangzó dallam vagy zenemű olasz jelleget?

Nehéz pontosan szavakkal meghatározni. Néhány jellemző vonása talán közelebb visz az olaszos jelleg megértéséhez: a könnyed, temperamentumos, közvetlen, gyönyörű dallamok világa ez.

A koncertek mellett még milyen eseményeket kínál a fesztivál?

Majdnem minden meghívottunk műsora az olasz középkori, reneszánsz és barokk zene köré épül. Hat országból érkeznek meghívottak, három együttes Olaszországból. Átlagosan napi három-négy koncertet tartalmaz a program, minden napot egy meghitt hangulatú benti koncert zár majd, amelyeket a Mikó-vár Bástya-termében tartunk. Idén is egyik csúcspontja a fesztiválnak a Barokk Fesztiválzenekar, amely meghívott zenészekből verbuválódott alkalmi zenekar. Kiemelném továbbá, hogy a záróhangversenyen hallható Lacertae együttes olasz korabarokk műsorában egy nagyon különleges hangszer szólal meg, a szerpent, amely ritkaságánál fogva, talán egész Romániában nem szólalt meg korábban! A luxemburgi Arte Mandoline hangversenye a barokk kori pengetős hangszereket vonultatja fel. Megemlíteném továbbá Tóth Mónika és Giangiacomo Pinardi, a világhírű Il Giardanino Armonico együttes két tagjának közös hangversenyét, illetve a németországi Santeney együttest. Persze nem hagytuk ki az idén sem a magyarországi és a hazai együtteseket sem.

A koncerteken kívül részt lehet venni három tudományos előadáson az olasz zenéről, kerekasztal beszélgetésen a 35 éves múltról, lesz diák-tanár örömzenélés a Petőfi Kávéházban a Nyári Egyetem keretében, utcazenélések, lantkönyv-bemutató, a gyermeknap keretében fegyvermustra, bábjáték, majd pedig zárásként táncház, és egy közös zenélés több együttessel.

És a Régizenei Nyári Egyetem? Immár annak is a 8. kiadásához érkeztünk. Hoz-e újat az eddigiekhez képest?

A hangszer- és énektanítás mellett újdonság a zenekritika-kurzus, a kolozsvári Zeneakadémia előadótanára, Elena Maria Șorban tanárnő vezetésével

Cs. Szabó András

Kérem ossza meg ismerőseivel: