Önkénteseket képeztek ki a négynapos táborban

Konstruktív önkéntesség Gyergyóalfaluban

Önkéntesek képzése képezte tartalmát annak a tábornak, melyet az Alfalvi Fiatalokért Egyesület szervezett a múlt hétvégén az Anna Panzióban. A négynapos táborba olyan fiatalok jelentkeztek, akik fogékonyak az önkéntességre, mint értékre. Az ifjúsági szervezeten keresztül az önkéntesség évente visszatérő fogalom, hisz feladatunknak tekintjük a nagyobb horderejű projektek szervezését, amelyek akár a település egészet átfogják, említsem a Let’s Do It nevű hulladékgyűjtést, de fontosnak tekintünk minden kisebb vállalkozó szellemű, volontőr tevékenységet – fogalmazott Kiss Arnold, aki a tábor szervezője.

IMG_4328

A helyi iskola diákönkormányzatával karöltve az oktatási szaktárca által támogatott önkéntes tevékenységek is szerepet kapnak az egyesület életében, így a közel húsz meghívott fiatal az iskola tanulója, vagy egykori tanulója. A táborba való jelentkezés feltétele valamilyen önkéntes tevékenység elvégzésének igazolása volt. Így a kisiskolások a nagyobb társaikkal együtt dolgozva többek között idős, rászoruló személyeknek segítettek sokszínű tevékenységek keretein belül, közterületi tisztántartási tevékenységeket kezdeményeztek, elhagyatott síroknál végeztek rendezési munkálatokat. A táborban sor került az élménybeszámolókra is, melyek során elhangzott, hogy a fiatalok új élményekkel gazdagodtak a tevékenységeik során, melyek akar új tudásbázis alapjait is képezhetik az életről. A nagyobb önkéntesek ügyesen irányították a kicsiket, hangsúlyozva a felelősségvállalást, a célok meghatározását és azok elérését. A tábor alatti ötletelés során új tevékenységek kivitelezése fogalmazódott meg, melyek a projekt folytatását jelentik. Az önkéntesek képzését Hargita Megye Tanácsa támogatta.

Alfalvi Fiatalokért Egyesület

Kérem ossza meg ismerőseivel: