Önkormányzati pozícióinak a megőrzésére törekszik az RMDSZ
Nem “világvége”, hogy Gyergyószentmiklóson belső konfliktus alakult ki az RMDSZ-szervezetben
Önkormányzati pozícióinak a megőrzésére törekszik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon – mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke szerdán, miután lezárult a jelöltlisták leadásának az időszaka.
A kampányfőnöki tisztséget is betöltő Kovács Péter elmondta: a szövetség legalább 200 polgármesteri tisztség és 2300 önkormányzati képviselői mandátum megszerzését tűzte ki célul. Hozzátette, hogy a számok a szövetség jelenlegi önkormányzati pozícióit jelzik, de jó esély mutatkozik a képviselet javítására is. A négy évvel ezelőtti választásokon ugyanis olyan körülmények között veszített fontos önkormányzati tisztségeket az RMDSZ, hogy a két nagy román párt – a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – a Szociálliberális Szövetségbe (USL) tömörülve indult. Az a tény, hogy ezek a pártok most egymással versenyeznek, a román szavazatok fokozottabb megoszlását eredményezi, és a magyar jelöltek esélyeit növeli – vélte.
Kovács Péter elmondta: a szövetség meg szeretné duplázni az önkormányzati elnöki pozícióit, és a Hargita és Kovászna megyei mellett a Szatmár megyei és a Maros megyei önkormányzat négy évvel ezelőtt elvesztett elnöki pozícióját is vissza szeretné szerezni. Hozzátette, nem lehet kiszámítani, hogy kedvez-e e cél elérésének az a tény, hogy az idén nem közvetlen választással, hanem közvetve, a képviselő-testület tagjai közül választják ki az elnököt.
Hasonlóan fontos célnak nevezte, hogy Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor, Marosvásárhelyen pedig a függetlenként induló Soós Zoltán nyerje meg a polgármesteri tisztséget. Úgy vélte, Szatmárnémetiben erre azért van esély, mert Dorel Coica jelenlegi polgármester – aki négy évvel ezelőtt az RMDSZ-es Ilyés Gyulát váltotta le – semmilyen választási ígéretét nem teljesítette. Marosvásárhelyen az növeli a magyar jelölt esélyét, hogy a várost 2000 óta vezető Dorin Florea ellen bűnvádi eljárások zajlanak, és míg a román szavazatok jobban megoszlanak majd, valamennyi magyar párt az előválasztáson kiválasztott Soós Zoltánt támogatja. Kovács Péter szerint arra is jó esély mutatkozik, hogy Nagy András visszatérjen a szászrégeni polgármesteri székbe.
Kovács Péter szerint nem jelent hátrányt az RMDSZ-nek az a tény, hogy mind a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje, mind pedig a Hargita megyei elnökjelöltje ellen bűnvádi eljárás van folyamatban. Hozzátette, Ráduly Róbert, Antal Árpád és Borboly Csaba is élvezi a közösség bizalmát. Azt is megjegyezte, hogy különbséget kell tenni a székelyföldi vezetők és a Kárpátokon túli politikusok elleni eljárások között. “Míg Dél-Romániában több millió eurós korrupciós ügyekről van szó, addig például Csíkszeredában többek között egy 30 eurós benzinszámla miatt folyik eljárás az RMDSZ jelöltje ellen” – jelentette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Kovács Péter elmondta, mintegy tucatnyi magyar többségű településen támogatja az RMDSZ a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét. Ezek között Gyergyószentmiklóst és Tusnádfürdőt említette. Nem tartotta “világvégének” azt, hogy Gyergyószentmiklóson belső konfliktus alakult ki az RMDSZ-szervezetben emiatt, aminek következtében a helyi RMDSZ-szervezet által nevesített polgármesterjelölt egy román párt színeiben pályázta meg a tisztséget, és a szövetség listája első helyein szereplő tucatnyi jelölt pedig tiltakozásképpen kilépett az RMDSZ-ből. Hozzátette, a jelöltállítás időszakában szinte természetes, hogy van olyan hely, ahol fellángolnak az indulatok.
Kovács Péter azt sem tartotta rendkívülinek, hogy Székelyudvarhelyen az RMDSZ polgármesterjelöltje, Arros Orsolya annak az újabb mandátumra függetlenként pályázó Bunta Leventének a leváltására készül, aki nyolc éven át az RMDSZ színeiben vezette a várost. “Nem látok abban semmi gondot, hogy egy korábbi rossz személyi döntést elismerjünk” – fogalmazott Kovács Péter. Hozzátette: hiba volt, hogy a szövetség négy évvel ezelőtt Bunta Leventét újabb mandátumhoz segítette.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint arra is jó esély van, hogy a szövetség a jelenlegi négynél több jelöltet juttasson be a kolozsvári önkormányzati testületbe, hiszen – mint fogalmazott – Horváth Anna sikeres alpolgármestere volt az elmúlt négy évben a városnak, és az RMDSZ-jelöltlista második helyén az egyházak jelöltjeként a rendkívül népszerű Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusa szerepel.
Kovács Péter szerint a demográfiai változások aligha befolyásolják majd az eredményt, hiszen a magyarság számaránya országos szinten nem változott számottevően az elmúlt négy évben. Míg a szórványvidékeken csökkent, Székelyföldön nőtt a magyarok helyi aránya.
Gazda Árpád/MTI
Fotó: Banga Előd Ernő/rmdsz.ro