Önzetlenség díjjal tüntették ki a gyergyói Dancurás hegyimentő csapatot

Nehéz, de eredményes évet tudhat maga mögött a hegyimentő közszolgálat

Az idei évet mérlegelte Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata hétfőn, december 19-én a csíkszeredai Park Hotelben. Fekete Örs, a közszolgálat vezetője értékelése szerint 2016 a beváltott ígéretek éve, ugyanakkor az egyik legnehezebb évet zárják, köszönhetően többek között annak, hogy munkájukat is megkérdőjelezik. – Egyre nagyobb felelősség kimenni menteni, hiszen bárki arra ébredhet, hogy másnap a törvényszéket vagy a vizsgáló bizottságot kell meggyőzze arról, hogy jó szándékkal, önkéntesen, szabad idejét feláldozva akart a bajbajutottak segítségére sietni – hangsúlyozta Fekete Örs. A beszámolóból kiderült, hogy idén ne telt el hét tennivaló nélkül. Táborokat, kirándulásokat szerveztek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Több mint ezer gyerek számára szerveztek szabadtéri programokat, kerékpáros táborokat. Ösvények, hegyi kerékpárutak, sziklamászófalak épültek ki munkájuknak köszönhetően.

hegyimentokevertekelo_2016dec20-2

Idén több mint 350 riasztáshoz kellett kiszálljanak a hegyimentők, sok esetben pedig egyszerre több helyszínen is, olyan hét is volt, amikor három halálos balesethez is kivonultak a csapatok. Ezzel kapcsolatban a hegyimentők vezetője elmondta, hogy országos szinten probléma az alkalmazottak hiánya, nagyobb szerepet kell kapjon a hivatásos, állandó szolgálaton alapuló hegyimentés, beosztott alkalmazottakkal, kiegészülve helyi önkéntesek segítségével, ehhez pedig a helyi önkormányzatok nagyobb felelősséggel kell hozzáállniuk.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a helyi tanácsoknál erőteljesebben kell lobbizni annak érdekében, hogy a fejlesztések során nagyobb figyelmet kapjon a hegyimentő tevékenység is. – Egymást erősítő döntésekre van szükség, amelyben hegyimentőink is véleményt kell nyílvánítsanak. Európai Uniós forrásokra is pályázni kell. Sikeres december 11-én vagyunk túl, amely felelősséggel is jár. Honatyáink feladata, hogy az áfa visszaosztásokból is részt harcoljanak ki önkénteseink számára, hiszen közszolgálatot teljesítenek – tette hozzá a megyeelnök. Ugyanakkor kiemelte, hogy megyénk majd minden településén önkéntes tűzoltó egységek vigyáznak a biztonságra, ehhez hasonlóan hegyimentő sejteket kell létrehozni minél több helyen. Ehhez nagy lehetőségeket rejt az utánpótlás szempontjából is a települések fiatal, tenni akaró önkéntes tűzoltói. Borboly Csaba dicsérte a hegyimentők tevékenységét megyénkben, akik mint mondta ellentétben az ország más csapataival szemben, akik nagy mértékben függnek a helyi forrásoktól a Hargita megyei közszolgálat saját lábán is képes lenne megállni, tevékenységüket így csupán tovább fejleszteni kell. A megyeelnök helyszínen adott interjúját a közösségi oldalon hallgathatják meg.

hegyimentokevertekelo_2016dec20-3

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint dicséretes a hegyimentők munkája, azonban nagyobb hangsúlyt kell fektessenek többek között arra, hogy erről az önzetlen munkáról a megye lakossága is tudjon, utalva ezzel a több mint 1500 kilométer turista ösvényre, az 500 kilométer bicikli útra, valamint a nemrégiben átadott via ferratára a Gyilkos-tó fölötti Kis Cohárd szikláján, amelyet október óta több mint ezren próbáltak ki az ország különböző részeiről érkezett turisták. Az alelnök ugyanakkor elmondta, hogy mindez azt bizonyítja, hogy igény van a biztonságos turizmusra, amelyet hegyimentőink tudnak biztosítani és ezt fejleszteni kell.

Fekete Örs külön örömét fejezte ki, hogy ismételten országos élvonalba kerülve elsőként sikerült megszerezni öt évre a müködésükhöz szükséges elismervényt az országos szervek részéről. Ezeket az elismervényeket a helyszínen adta át az udvarhelyi, csíki, gyergyói, valamint a maroshévízi csapatok képviselőinek. Az ország közel negyven hegyimentő csapatából mindössze tíznek sikerült ezt elérni, a Hargita megyei közszolgálat pedig egyedüliként a négy térségi egyesületet külön-külön is sikerült elismertetnie, mint olyan szervezetek, akik képesek hegyimentő beavatkozásra saját térségükben.

hegyimentokevertekelo_2016dec20-1

Az esemény záró mozzanataként Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök és Barti Tihamér alelnök Önzetlenség díjjal tüntette ki a gyergyói Dancurás hegyimentő csapatot.

A közszolgálat év végi beszámolója hamarosan olvasható lesz az alábbi linken:
http://www.salvamontharghita.ro/salvamont-harghita/hu/oldalak/Kozerdeku-informaciok-1

Fotók: Keresztes Zoltán

Kérem ossza meg ismerőseivel: