Összefogással a vidékünk fejlesztéséért!

Idén is meghirdette pályázati kiírásait Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete

2011 és 2021 között közel 1,4 millió lejt tett ki az egyesületek számára pályázati úton nyújtott támogatás, amelyet idén is meghirdetett Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete.

Céljuk a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakmai egyesületek tevékenységének támogatása. Az idén meghirdetett három pályázatra szánt előirányzott keretösszeg összesen 106 ezer lej.

Borboly Csaba egy Facebook élő adás keretében beszélgetett azokkal a gazdákkal, akik már az előző évek során részesültek a pályázati támogatásból:  

https://fb.watch/f6Y6Qk8T20/

A vissza nem térítendő támogatás a pályázat összköltségének majdnem 50%-át teszi ki. A tavalyi év során benyújtott pályázatok mindegyikét pozitívan bírálták el. Idén a Hargita megyei állattenyésztők helyi egyesületei, a gyümölcs- és zöldségtermelő, valamint feldolgozó egyesületek és szakmai egyesületek pályázhatnak.

„Várjuk azokat a gazdákat is, akik még nem vettek részt az egyesületek összefogásában. Az a fő célunk, hogy ezt az együttműködést erősítsük és évről évre új tagokkal bővítsük. Az egyesületek összefogására jó példaként  szolgálnak a csíkvacsárcsi állattenyésztő, gyümölcs- és zöldségfeldolgozó egyesületek. ” – nyilatkozta Borboly Csaba, megyeelnök.

A gyors és minőségi munkavégzés érdekében elektromos kuktát, gyümölcsprést, generátort, tejminőség ellenőrzőt, rúgásgátlót és automata tejadagolót is beszereztek. 

A kiírás feltételeinek megfelelő iratcsomót szeptember 20-ig lehet benyújtani, Hargita Megye Tanácsának 244B irodájában. 

A pályázatok részletes leírása a következő linkeken olvasható:

Szakmai egyesületek számára:

https://hargitamegye.ro/hargita-megyei-szakmai-egyesuletek/

Hargita megyei helyi állattenyésztők számára:

https://hargitamegye.ro/hargita-megyei-allattenyesztok-helyi-egyesuletei/

Hargita megyei gyümölcs-és zöldségtermelő és feldolgozó egyesületek számára:

https://hargitamegye.ro/hargita-megyei-gyumolcsfeldolgozo-egyesuletek/


Hargita Megye Tanácsának kommunikációs csapata

Kérem ossza meg ismerőseivel: