„Óvoda másképp” a kilyénfalvi Jakab Antal Könyvtárban
A könyvek szeretetét nem lehet elég korán kezdeni
Ránk, felnőttekre nagy feladat hárul e téren, nem mindegy, milyen nyelvi táplálékot adunk át gyermekeinknek. Fontos, hogy már az óvodások megtanulják szeretettel forgatni a kezükbe kerülő könyvet, rendszeresen hallgassanak mesét, rendelkezzenek a koruknak megfelelő irodalmi élménnyel.
Kihasználva a helyi lehetőséget, az „Iskola másképp” program keretében a kilyénfalvi Jakab Antal Könyvtárba látogattunk 2016. április 18-án a tekerőpataki óvoda két csoportjával. Már belépéskor beszéltünk a könyvtár névadójáról, a falu szülöttjéről, dr. Jakab Antal püspökről, ezáltal helyismereti tudásunkat is gazdagítottuk. Körbejártuk a két termet, a gyerekek megfigyelték a hatalmas polcokon rendszerbe rakott könyvek sokaságát, megcsodálva a színes meséskönyveket. Beszélgettünk a viselkedési szabályokról, a könyvtári kölcsönzés módjáról, majd következett a kedvenc mesehallgatás. Utána anyanyelvi játékokat játszottunk.
Kitűzővel és könyvjelzővel ajándékoztuk meg a kis látogatókat. A program végén gazdag és szép élménnyel távoztunk, azzal a reménnyel, hogy még visszatérünk.
Jakab Erzsébet és Horváth Ildikó
óvónők