Hozott maradandó változást mindennapjainkban Húsvét üzenete?

Fogalmazódik meg a kérdés elsősorban számomra, általában pedig mindannyiunk számára. Képesek vagyunk egy parányi önzetlen változásra? Természetesen közösségi problémáink orvoslása érdekében. Jómagam is próbálkozok, hogy fog-e sikerülni…?

Néhány problémakörben próbálok következetes maradni, nem feladni és tovább próbálkozni, ha kell küzdeni.

Célok:

A kistermelői minőség megerősítése. A ,,minőség mindenekelőtt” felhívás hitelességének érvényesítése. Ezt minden fogyasztó számára, a bármikor megejthető látogatás ellenőrzés biztosításával, szeretném segíteni. Természetesen, azok számára, akik komolyan gondolják, hogy az egészséges táplálkozás szükségessége, azaz az ellenőrizhető minőség ma már messze felül írja az anyagiakat. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy bárkit, bármikor szívesen látok, hogy meggyőződhessen a leírtakról a Bălcescu út 30. szám alatt.  

Célok:

A kistermelők, a háztáji gazdálkodás valamilyen szövetkezési formába való szerveződésének megvalósítása. Ezen keresztül egy összehangolt formában működő mozgalom létrehozása. Ha nehezen alakul is, bizakodó vagyok, mert nem hiszem, hogy valaki annyira csak a mának és a pillanatnyi haszonnak, kényelemnek akarna élni, hogy a jövő nemzedékek, gyerekeink, unokáink jövője ne érdekelné, ne próbálna tenni biztonságukért. Ugyanis amiről beszélek, a szövetkezés, az összehangolt tevékenység, a termelés tulajdonképpen a létkérdésünk.

*     *     *

,,Egy virágos Gyergyószentmiklósért” 2016 márciusában útjára indított kezdeményezés folytatása

Nincs információm, hányan mozdultak a kezdeményezés kapcsán 2016-ban, de folytatni kívánom a kezdeményezés népszerűsítését. Az idén azzal szeretném bővíteni, hogy a május elején sora kerülő II. Palántamajális alkalmával, a lehetőség függvényében, mi, a résztvevők ajánljunk virágpalántákat ajándékba, azok számára, akik hajlandóak bekapcsolódni az akcióba. És ezt idővel valamilyen formában fokozni.

*     *     *

Az önkormányzati tevékenység állandó szakmai véleményezése, természetesen az általam birtokolt szakmai ismeretek szintjén

A múlt idézése azzal az egyetlen céllal történik, hogy az elkövetett hibák ne ismétlődhessenek.

Néhány megjegyzés, vélemény a közelmúlt történései kapcsán.

A 2017-es költségvetés mutatóiból visszaköszön a több éves hibás stratégia. Teljességgel hiányoznak folyamatban lévő meghatározó beruházások pályázati pénzekből. Ugyanakkor érezhető, ellenőrizhető a kiszolgáltatottságunk. A helyi források, például a szolgáltatások biztosította jövedelmek hiánya. Egy újabb szerencsés leosztásig minimális az érdemi beruházás, nincs járda-, nincs infrastruktúraépítés. Van viszont megalázó ígérgetés, hercehurca, lásd a jégpálya korszerűsítése körüli történések. Szomorú vagyok és mélységesen felháborodott. Ezt nem engedtük meg akkor, amikor valóban semmilyen forrás nem ált a város rendelkezésére. Azt hallani ma, hogy a tulajdonjog rovására történő javításokért még hálások is kell legyünk valakiknek…! A jégpálya építői forognak sírjaikban! Az élők pedig velem együtt keseregnek.

Csak az érdekesség kedvéért: a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi jégpályák építésekor is fennálltak különbségek. A gyergyószentmiklósi jégpálya azonban sokkal többet ér a gyergyószentmiklósi, a Gyergyói-medencében élők számára. Többet, mert sokak munkája van benne. Ezért bűn a tulajdonjog bántása, feladása. Mivel a kialakult helyzet a volt városvezetések hozzá nem értése, vagy mulasztásainak következménye, a jelenlegi összeborulás eredményeként helyére kellene tenni a dolgokat, és a tulajdonjog visszaállítása mellett történjen a felújítás.

*

Nem hagyhatom szó nélkül néhány bejelentett beruházás visszásságát sem. Annak határozottan örvendek, hogy újra prioritásként emlegetik őket, de azt már nem tartom becsületesnek, hogy úgy tálalják fel, mint ma megjelenő új problémákat. A képviselő úr felfedezte, hogy a jelenlegi teherforgalom tulajdonképpen az állami útügy hatáskörébe kellene tartozzon, valamint, hogy a Gyilkostó üdülőtelepen minden vendéglátóipari egységet be lehetne zárni a hiányzó víz- és csatornahálózat hiánya miatt. A megyei tanács vezetése pedig egy uniós pénzekből megvalósuló, fiatal vállalkozók támogatását célzó inkubátorház megvalósítását ígéri városunkban.

Ennél megalázóbb helyzetbe nem igazán kerülhet egy közösség. Hogy miért? Már többször leírtam, de röviden megismétlem. A teherforgalmi út, a Gyilkostó víz- és csatornahálózata 2004. óta a városvezetések, a megyei tanács, a politikum által elhanyagolt, sőt a Gyilkostó esetében a városvezetés által akadályozott beruházások. Városunkban az inkubátorház valamikor 2000-2002. között, a PHARE program keretén belől már létrejött, néhány, a mai napig sokak által jelentéktelennek minősítetett személy munkájának eredményeként, mint Farkas Éva, Bíró Emese, Buzogány Ágnes, Pál Árpád stb. Ebben a témában tehát több mint tíz évvel megelőztünk olyan városokat, mint Székelyudvarhely, és mint Sepsiszentgyörgy. És hogy mi is az igazi gond? A korrektség, felelősségvállalás hiánya. Igen, mert a létrehozott Echo Inkubációs Központ tagja volt – a nyolc Gyergyói-medencebeli település mellett – a megyei tanács is. Tehát a központ leépüléséhez 2004-től hozzájárultak, mások mellett, a ma tisztségben lévő vezetők is. Ki hivatali mulasztással, ki nemtörődömséggel.

Ezek után szót ne ejteni a mulasztásról, meg nem történtnek tekinteni a központ létezését, és ne úgy kezdeni a sajtótájékoztatót, hogy

Tisztelt Gyergyószentmiklósiak! A mindannyiunk hibájából megszűnt Echo Inkubációs Központ felélesztésére ismét van lehetőség uniós pályázaton részt venni, ezért mindent elkövetünk…!

Igazi vezetőink, azok lesznek, akik majd felnőnek erre a szintre.

*

A roma-, a cigánykérdés városunk, országunk, Európa rendezésre váró problémája. A rendezetlen körülmények következményének szenvedő alanya voltam már jómagam is (telefon, kerékpár, stb.). Ennek ellenére nem tudok egyetérteni a választott megoldással. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék a következők miatt:

– az erőszak, a bosszú mindig csak erőszakot és bosszút szült.
– nem old meg semmit, nem nevel, nem alakít.
– emberként pedig marad a kérdés: lehetek megelégedett, boldog, hogy megszabadultam egy problémától, ami tulajdonképpen nem szűnt meg, csupán ma már mások problémája, nem az enyém? Mert tulajdonképpen ez történik, nem változik, nem javul semmi, csak a helyszín változik. Ma valahol máshol, mások rovására folytatják.

A fentiek szellemében marad az egyetlen járható út: a mindenkori önkormányzat irányítása alatt (rendfenntartó egységek, iskolák, egyházi felekezetek, roma képviseletek, civil szféra stb. segítségével összehangolt) nevelő, formáló munka megszervezése szükségeltetik napi, heti rendszerességgel. Természetesen annak tudatában, hogy ez egy hálátlan, minimális sikerélménnyel járó tevékenység, de más megoldás nincs.

Mindaddig, amíg az történik, ami az eltelt évtizedek alatt, addig csak rosszabbat várhatunk. Mi is történt? Mindenki ítélkezik. De azért a politikusok minden választás alkalmával nagy figyelmet tanúsítanak irántuk. Alkalmi munkákra az arra jelentkezőket szívesen felhasználjuk, de legyünk őszinték, igazán emberszámba nem nagyon akarjuk venni őket. Természetesen erre legtöbb esetben rá is szolgálnak, de ha nem tőlünk, akkor kitől tanuljanak?

Hogy ne kioktatásnak vegye bárki, lássunk néhány általam, városvezetői minőségben megélt történést. De addig is a legfontosabb, hogy saját tevékenységem hatékonyságával sem vagyok elragadtatva. De a lelkiismeretem tiszta, mert legálabb próbálkoztunk, próbálkoztam, nem leráztuk, átruháztuk a munkát, felelősséget mások nyakába, hanem cselekedtünk.

Amikor egy – az önkormányzat által magánszemélytől bérelt – épületben elindítottuk a roma iskolát, amit kaptam a városlakók egy részétől, az nem igazán volt ablakba való. Ráadásul a romakérdést taglaló, Marosfőn szervezett első fórumon a roma szövetségek összehangoltan támadtak, hogy megosztó, diszkriminatív a létrehozott iskola. A lakók után ki kellet állni a szövetségek támadásait is. De megérte, mert utólag, törvényi szabályzás hiányában is elfogadta a közvélemény.

A prefektusi hivatallal bekapcsolódtunk egy romaprogramba. Sajnos 2004. után az sem folytatódott.

A helyi roma szervezettel közösen két romafesztivált szerveztünk. A másodikon fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar és Bangó Margit. Akik jelen voltak, még emlékeznek, hogy a cigány himnuszként számon tartott feldolgozást, felállva hallgattuk a zsúfolásig telt művelődési központban, roma és nem roma együtt.

Egy nyári vakációban a roma közösségből választott gimnazista kislánnyal népszámlálás-típusú felmérést végeztettünk. A munkát elvégző diáklányt időszakos alkalmazásban az önkormányzat fizette. A cél a város területén lakhely és személyi igazolvány nélkül tartózkodók kiszűrése volt. A munkát el tudta végezni, mert a közösség tagjai tőle nem tagadták meg az információt. Sajnos a 2004-ben bekövetkezett változás után nem foglalkozott senki az eredmények elemzésével és a szükséges intézkedések meghozatalával.

Úgy ítélem meg, hogy a bemutatott néhány példa ma is követhető. Mi több, kibővítve más ötletekkel, és ahogy fogalmaztam, minden a közösségért felelősséggel tartozó intézmény, önkormányzati koordináció alatt, kőkemény munkával, nem szövegekkel, el kell kezdjen tenni a roma közösség integrálódási folyamatának megvalósításáért. Ha valóban nem akarunk hitleri módszereket, nincs más megoldás. Pontosabban van, éspedig az, ami ma történik, a felelősség elhárítás, másokra mutogatás.

Pál Árpád