Pál Emese könyvbemutatója Gyergyóremetén

Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben

Dr. Pál Emese (Gyergyóremete) művészettörténész, egyetemi adjunktus Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben című könyvét mutatják be 2015. december 10-én, csütörtökön, 18 órától a Községháza Tanácstermében. A szerzővel beszélget Laczkó-Szentmiklósi Endre történelem tanár.

“A Pál Emese 280 oldalas könyvét fellapozó, az erdélyi örmény egyházi művészet iránt érdeklődő olvasó bőséges képanyaggal ellátott, tudományos igényességgel és körültekintéssel megírt kötetet vehet kezébe.

Mindegyik szempont indokolt és kézenfekvő, hiszen egyrészt művészetről, templomberendezésről beszélni, művészettörténeti és liturgikus szempontokat magyarázni anélkül, hogy ne láthatnánk a szóban forgó műveket a könyvben szereplő fekete-fehér és színes reprodukciók által, szegényes, szinte értelmetlen vállalkozás lenne. A tudományos jelleget pedig a téma iránti körültekintő és alapos érdeklődés mellett az is magyarázza, hogy a könyv egy szerteágazó kutatómunka eredménye, a szerző 2013-ban, a BBTE Történelem-Filozófia Karán megvédett doktori disszertációjának mostantól a széles közönség számára is hozzáférhető kiadása.”

A fenti idézet itt olvasható teljes terjedelmében.

Kérem ossza meg ismerőseivel: