Pályázati kerekasztal vállalkozóknak
Gyergyószentmiklóson is volt tájékoztatás
Nagy érdeklődés övezte a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség által, a vállalkozóknak szervezett kerekasztal-beszélgetést, melyre június 21-én került sor Csíkszeredában a megyeházán, majd a Sláger Center első emeleti tárgyalótermében Gyergyószentmiklóson. Az előadók Lőrinczi Margit, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR) Hargita megyei irodájának vezetője, és Fancsali Kálmán, a Kis- és Középvállalkozások Pályázatait és Programjait Levezető Ügynökség (AIPPIMM) Hargita megyei információs és tanácsadó irodájának munkatársa voltak.
Lőrinczi Margit elmondta, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség Hargita megyei irodája a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium és a pályázók között közvetít. Kizárólag a Regionális Operatív Programból finanszírozott pályázatok ügyvitelével foglalkoznak. Az Európai Unió (EU) költségvetése hétéves ciklusokban működik, jelenleg a 2014-2020-as ciklus zajlik. Meglátása szerint a legfontosabb egy pályázatnál a cégek szemszögéből az, hogy tudják konkrétan megfogalmazni mire szeretnének pályázni, és utána próbálják megtalálni azt a finanszírozási formát, ami ehhez társítható. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kivitelezés helye vidéken vagy városon van, mert előbbi ebből a programból nem finanszírozható.
A Regionális Operatív Program 2-es tengelye hirdet a vállalkozásoknak pályázatokat. Jelenleg a 2.1-es, a mikrovállalkozásoknak szóló csomag van meghirdetve, erre július 27-én 12 órától lehet benyújtani a pályázatokat, a leadási határidő 2017. január 27. A pályázatok leadása kizárólag a MySMIS nevű online applikáció segítségével történik, ehhez szükséges elektronikus aláírás is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a visszajelzések alapján jó minél hamarabb leadni a pályázatokat, mivel az alapok függvényében fog zárulni a kiírás. Lesz még egy 2.2-es csomag is meghirdetve a kis- és középvállalkozások számára.
Fancsali Kálmán ismertette a fiatalok vállalkozási ismereteinek fejlesztését és a finanszírozáshoz való hozzáférés könnyítését támogató, a termékek üzleti értékesítésének és a piaci szolgáltatások fejlesztését és korszerűsítését támogató, a mikrovállalkozások létrehozását és fejlesztését ösztönző, az országos többéves kisiparosítási és a vidéki kis- és középvállalkozások létrehozását és fejlesztését támogató országos többéves programot.
A pályázati lehetőségek egy átfogó képet nyújtottak a pályázni szándékozóknak. A megbeszélésen a résztvevők kérdezhettek a bemutatott lehetőségekkel, illetve a pályázási folyamat során előforduló buktatókkal kapcsolatban.
A következő kerekasztal-beszélgetésre június 30-án kerül sor Székelyudvarhelyen. Ezt követően ugyancsak Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében kerül sor egy másik pályázati bemutatóra, ezúttal a közintézmények vezetőinek.