Parlamenti képviselő(k) jelentkezzen(ek) bátran!

Mint a mesebeli lány

Egyik közismert népmesében van szó a lányról, aki hozott is meg nem is, s valami hasonlót valósított meg a román parlament is, amikor – nem kis külső nyomásra – 2015-ben módosította a 31/2002-es Sürgősségi Kormányrendeletet (ami a szélsőséges szervezetek dicsőítésének és az olyan eszméknek a tiltásáról szól) oly módon, hogy az vonatkozzon a Vasgárdára is. A jogszabály ugyanis látszólag nagyon alapos, pontosan meghatároz fogalmakat, illetve számos cselekedetet tilt meg illetve tesz büntethetővé, de ha alaposabban megvizsgáljuk akkor kiderül, hogy nem kiskapu, egy méretes csűrkapu tátong rajta.

Konkrétan: tiltja a Vasgárda jelképeinek használatát, a jelképei és eszméi terjesztését, ellenben nem tiltja a vezetőinek és ideológusainak a kultuszát, s így az egész ugyebár fabatkát sem ér. Ugyanis ha alapítványok, egyesületek, utcák, intézmények, stb. viselhetik a Vasgárda vezetőinek a nevét, ha rendezvényeket szerveznek a tiszteletükre, szobraik ott vannak közterületen, akkor ők nyilván csak jó, tiszteletre méltó emberek lehettek, akik létéről ily módon bárki tudomást szerezhet. Innen kezdve a 21. században minimális erőfeszítéssel meg lehet tudni róluk mindent, sőt, az eszméiket tartalmazó könyvek is minden további nélkül beszerezhetőek. Hogy csak egy példát mondjunk, elég ellátogatni az okazii.ro oldalra, s rákeresni arra, hogy “Zelea Codreanu”, s máris könyvek tucatjaiból lehet válogatni.

A trükk pedig ott van, hogy személyek viszonylatában csak azok kultuszát tiltja a jogszabály (minden logika nélkül, de nagyon ügyesen, el kell ismerni), akiket valamilyen hazai vagy nemzetközi bíróság elítélt háborús- avagy emberiesség elleni bűncselekmény miatt. Márpedig a Vasgárda vezetőit ilyen bűncselekmény miatt nem ítélték el (jellemzően esetleg valamilyen köztörvényes cselekedet miatt). Így Romániában minden további nélkül lehet Corneliu Zelea Codreanu iskola vagy utca, szobra ott állhat minden további nélkül bármelyik település főterén, miközben például a kommunista népbíróság által elítélt Wass Albert szigorú tiltás alá esik.

Így történhetett meg az is, hogy két évvel ezelőtt panaszt tettünk az ügyészségen egy személy ellen, aki megemlékezést szervezett a Codreanu halálának a helyszínén, a panaszunkat azonban “kitartó, alapos nyomozás után” nemrég az ügyészség ejtette. S ha ez nem lenne elég, az ügyész rendeletében az is le van írva, hogy hasonló rendezvényekre máskor is került sor (tehát nem nagy titokban, az ügyészségek is tudnak azokról), de mindig minden a legnagyobb rendben volt. Vélhetően kicsit dicsérték az illetőket, szépeket mondtak róluk, de semmi gond, azt a törvény nem tiltja.

Ilyen körülmények között ez a jogszabály nyilvánvalóan módosításra szorul, a kérdés az, hogy kapható-e erre Románia parlamentje? Egy próbát megér, mert legalább azt ki lehet deríteni, hogy puszta tévedésről van szó (amennyiben a szükséges módosításokat megejtik), vagy szándékos sumákolásról (amennyiben a módosítástól valamilyen kifogással elzárkóznak). Mi elkészítettük a módosítás tervezetét, ha kerül(nek) parlamenti képviselő(k) aki(k) benyújtaná(k), jelentkezzen(ek) bátran!


Árus Zsolt


Címfotó: evz.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: