Páskándi Géza: Vendégség

Történelmi dráma két részben

Az egri Gárdonyi Géza Színház Vendégség című előadása május 23-án, kedden este 7 órától kerül műsorra a Figuránál. Páskándi Géza történelmi drámája Blaskó Balázs (Jászai-díjas rendező) rendezésében tekinthető meg a színház nagytermében.

A rendszerváltozás óta, attól a pillanattól kezdve, hogy erre egyáltalán sor kerülhetett…. volna, a magyar kormányok párthovatartozásra való tekintet nélküli legnagyobb adóssága a magyar társadalommal (nemzettel-néppel) szemben a különböző ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, közreadása. Ügynökök és tartótisztek, zsarolók és megzsaroltak élnek köztünk gondtalanul, megbújva, névtelenül ma is.

vendegseg

Ezért rendkívül aktuális Páskándi Géza, 1995-ben elhunyt „kortárs” drámaíró 1971-ben született filozofikus történelmi drámája, a Vendégség, mely Dávid Ferenc unitárius püspök 1578-ban történt elveszejtéséről, a besúgás fondorlatos természetrajzáról szól.

Három idézet kronológiai sorrendben a műből:

Dávid Ferenc:

1. „Nem furcsállod, hogy Blandrata és a fejedelem épp egy másik unitáriust tett mellém? Nem egy jezsuitát, vagy evangélikust, vagy kálvinistát? Azt akarta, hogy egy hiten belül áruljuk el egymást. Hogy unitárius unitáriust, testvér testvért figyeljen meg és jelentsen a katolikus Báthorynak.”

2. „Azok kényelmetlenek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már a lelkükben jó előre eldöntöttek. Azok kényelmetlenek az emberek számára, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelkiismeretnek, akik mindig kérdeznek, még akkor is, amidőn mindenki minden választ mindenre már megadott. Ezek a kényelmetlen emberek. Ezek sose ölnek, ezeket mindig megölik.”

3. „Vendég voltál – a tudatomban. Én is vendég voltam a tiédben. És mindketten vendégek – Isten tudatában. Egyetlen vendégségünk ez.”

A néző eldöntheti, hogyan helyettesíti be a vallási felekezeteket, fejedelmet, orvos-papot, stb. nemzettársaink ma élő határon inneni és túli csoportjaival, egyedeivel.

vendegseg2
Jegyek ára 10 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 5 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában.

Tel.: 0752-227-011; e-mail: org@figura.ro


vendegseg_plakatPáskándi Géza:

VENDÉGSÉG

dráma

DÁVID FERENC: KELEMEN CSABA
SOCINO: NAGY ANDRÁS
BLANDRATA GYÖRGY: REITER ZOLTÁN
DÁVID FERENC veje: VÁRHELYI DÉNES
MÁRIA: NAGY ADRIENN
KAPITÁNY: VÓKÓ JÁNOS
KATONÁK: KOBOLÁK BALÁZS, KEREKES MIHÁLY

Dramaturg/látvány/zenei szerkesztő: BLASKÓ BALÁZS
Zene: NAGY ZOLTÁN
Szcenikus: BÉNYEI MIKLÓS
Jelmez: MOLNÁR GABRIELLA
Súgó: SZECSKÓ ANDREA
Ügyelő: HÓDOSI ILDIKÓ

Rendezőasszisztens:
BLASKÓ ZSÓFIA

Rendező:
BLASKÓ BALÁZS
Jászai-díjas

Kérem ossza meg ismerőseivel: