Progym-sajtótájékoztató a szezonrajt előtt
A rájátszásba jutás a cél
Kopacz Zoltán klubelnök és Farkas Csaba edző tartott sajtótájékoztatót szeptember 10-én, csütörtökön. A téma természetesen a felnőtt jégkorongcsapat aktuális helyzete, és a hogyan tovább volt.
Farkas Csaba edző elmondta, sajnos az új hűtésrendszer csövezetén történt meghibásodás miatt augusztusban – ahogy tervben volt – nem sikerült a pályanyitás és a jeges edzések elindítása. Így a játékosok a meghosszabbodott nyári felkészítőre jártak. A múlt héten, pénteken és szombaton Karcfalván edzettek, de hétfőtől már az itthoni jégen készülnek a teljes csapattal.
U18/ U20-as játékosok nélkül a Progym pillanatnyilag három sorral rendelkezik, van még egy U-20-as sora, és öt U18-as játékosa is, akiket be lehet dobni a „mélyvízbe”, csak az utóbbiak a korosztálybeli mérkőzéseik miatt keveset lesznek itthon. Sajnálatos – mondta az edző –, hogy a legjobb fiatal játékosok máshol próbálnak szerencsét, ami bizony hátrányosan érinti a csapatot. Van harmadik kapusa is a csapatnak, valamint három idegenlégiósa (Novak, Kiricsenko és Nyerges). Lenne helye még két idegenlégiósnak, de ehhez célirányos támogatók segítségére van nagy szükség. Jönnének U18-as, U-14-es orosz fiatalok is saját edzővel, de a szállás és az étkeztetés biztosításának bizonytalansága miatt még semmi sincs eldöntve.
Vannak játékosok, akikkel nem sikerült véglegesíteni a szerződéseket, de Farkas Csaba edző reméli, hogy ez minél hamarabb megtörténik. Véleménye szerint két jó hátvédre lenne szüksége a csapatnak. Kifejtette, hogy a Steauán kívül az ellenfeleknek egy hónapnyi előnyük van jégedzés szempontjából, amit nehéz behozni, de reméli, hogy tanítványai hamar pótolják a lemaradást, hiszen kilenc nap múlva, szeptember 19-én máris itt az első megmérettetés a romániai Nemzeti Jégkorong Bajnokság alapszakaszában, a Bukaresti Sportul Studenţesc lesz az ellenfél.
Kopacz Zoltán klubelnök elsősorban tisztázni szerette volna a „Gyergyó-Szereda vegyülés” körül terjengő pletykákat, mendemondákat. Valóban volt egy olyan elképzelés, hogy a két város, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda jégkorongcsapatai egyesülnek és így próbálnak helyt állni, úgy az itthoni bajnokságban, mint a MOL Ligában. A terv több megfontolásból is hasznos lett volna mindkét város számára (nem utolsósorban gazdasági szempontokból), sok látványos mérkőzéssel tarkítva a szokásos hazai menetrendet. Mindkét csapat színeiből lett volna egy rend felszerelés, a helyszíntől függően, hol ebben, hol abban játszották volna meccseiket, a külföldi összecsapásokon pedig egy közös, mindkét névvel feliratozott, a székely zászló színvilágára alakított mezt viseltek volna. Az elképzelés sajnos, vagy nem sajnos, ez ugyebár egyelőre nem derül ki, elakadt már az egyeztetések kezdeti fázisában. Kopacz Zoltán úgy látta, hogy az adott feltételek mellett sem a gyergyói játékosok, sem a Progym szurkolói nem kapták volna meg a számukra kijáró játékélményt. Így tehát esett a fúziós elképzelés.
A klubelnök úgy gondolja, hogy a tavalyhoz képest most nehezebb helyzetben van a Progym. Ilyen lehetőségekkel és ilyen költségvetéssel lehet, hogy más csapat be sem nevezne a bajnokságba. Nem szívesen beszélt arról, hogy van olyan játékos, aki bizony visszaél a klub jóindulatával, hazatérve a sikertelen külföldi próbálkozások után már magas lóról próbál egyezkedni a vezetőséggel. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy emberségileg másképp állunk, mint a többi klub, és ha sikerül egy szerethető, jó hangulatú csapatot összeállítani, akkor – a szurkolók segítségére is számítva – szép meglepetéseket okozhatunk a bajnokságban. A hozzáállástól függ minden. Igaz, hogy a többi csapatnak – talán a Steaua kivételével, akinek egészségügyi okok miatt egyelőre nélkülöznie kell első számú kapusát, Cătrinoi-t – sikerült erősítenie, de ha a játékosaink szívvel-lélekkel odaállnak a csapathoz, és mindent bedobnak a mérkőzéseken, akkor sikerrel bejutunk a rájátszásba. Márpedig minket ez érdekel, egyértelműen ez a cél – mondta Kopacz Zoltán klubelnök.
Az aktuális csapat:
Kapusok: Molnár Szabolcs, Szakács Szabolcs, Simon Adorján (U20);
Hátvédek: Kozma Zsolt, Nagy Levente, Páll Ferenc, Koncsag Arnold, Szekeres Krisztián (U20);
Csatárok: Vitalij Kyrychenko, Nyerges Lajos, Vaclav Novac, Daradics Csaba, Csergő Hunor, Madarász Levente, Molnár Zoltán, Székely László, Köllő Lóránd (U20), Basilidesz Tibor, Elekes Darabont Hunor, Péter Zsolt (U20), Ivácsony Roland (U20), Tokos Sándor;
Jöhetnek még: Csata Székely Levente Galacról és György Róbert Debrecenből.
A legfrissebb információ szerint Bálint Lóránd elköszönt a csapattól, külföldre utazik dolgozni.
A Progym gyergyói szezonnyitó mérkőzései:
szeptember 19., szombat 17:30-kor: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Sportul Studenţesc;
szeptember 20., vasárnap 11:30-kor: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Sportul Studenţesc;