Ray Cooney: Ketten a neten
A kézdivásárhelyi Városi Színház vígjátéka
A Ray Cooney Ketten a neten című vígjátéka amelyet a Figura nagytermében február 27-én 19 órától mutat be a kézdivásárhelyi Városi Színház , a Bigámia című vígjátékának folytatása.
Jegyek ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej.
Jegyek válthatók munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában.
Tel.: 0752-227-011; e-mail: org@figura.ro
John Smith taxisofőr, aki korábban párhuzamos életeket élt, két felesége és két háztartása között próbált lavírozni, most ismét kényes helyzetbe került. Felnőttek a két házasságból származó gyermekei, akik az internet segítségével találtak egymásra.
Ismerkedésüket viszont a közös apa minden eszközzel igyekszik megakadályozni, és ez számos komikus helyzetet eredményez.
Ray Cooney Ketten a neten című darabja egy nagyon jól megszerkeztett bohózat , és nem csalódik az a néző, aki szórakozni, kacagni vágyik. És az sem csalódik, aki mindezek mellett a tartalmat keresi. Egy átlagos bohózatnál több ez a szöveg, mert mély emberi viszonyokat ragad meg, ugyanakkor a megváltozó emberi értékrendek témája napjainkban rendivül aktuálissá vált.
A Nagy István fordításában és Kolcsár József rendezésében színpadra állított előadásban jellem- és helyzetkomikumok szintjén találunk sok olyan pillanatot, amikor őszintén felnevethetünk.
Megcsalások, megcsalatások, átverések sorozata. A játék tétje tehát ezúttal kizárólag a felszabadító nevettetés, nevetés…
Ray Cooney: Ketten a neten
vígjáték
Szereposztás:
GAVIN SMITH – Daczó Zádor
VICKY SMITH – Mikola Csengele
BARBARA SMITH – Péntek Zsuzsa
MARY SMITH – Márdirosz Ágnes
JOHN SMITH – Kolcsár József
STANLEY GARDNER – Lung László Zsolt
APUS – Kiss László
DÍSZLET, JELMEZ – Delikates Couture
Rendező: Kolcsár József